Nagy kalandra vállalkoztunk, a VT történetének eddigi legnagyobbjára. Mindössze 700 km-t kellett leküzdenünk. Egyes előzetes vélemények szerint ez tizenöt, más, tetszetősebb adatok szerint akár tíz óra alatt volt letudható.
Csütörtökön (05.01.) 23:00-kor kellett volna startolnunk a ZP-től, ahol a Grexes Totya a PUF-al fújta és itatta a népet. Persze nem így alakult. A Grex (verőemberünk másik bandája és társunk a világgámenésben) nem várt meg bennünket. Elindulott. Emiatt az Örsön gyűltünk, majd a Népligetnél összeszedtük patrónusunkat (ő intézte ugyanis a lehetőséget...) Nemes-Nagy Pétert, főblúzert, újságírót, zsűritagot és már mentünk is.
Kicsit zombi voltam nagyon, mivel aznap estem haza Baracsról, ahol az előző napi szexárdi ballagásosdi és családlátogatósdi miatt tartózkodtam. Persze a hosszú, kínos ücsörgés előszele finoman borzolta az idegeimet. Lajosunk nyomta a pedált, Arnie navigált, mi meg Péterrel igyekeztünk nem elaludni és szóval tartani az elöl ülőket. A szlovák határig zökkenőmentesen elcsalingáztunk, majd a túloldalon találkoztunk blúzer kollégáinkkal, akik kellemesen pálinkagőzbe (finom, selymes szőlő nafta) burkolózva üdvözöltek bennünket. Meg persze kínáltak is. Akinek lehetett tesztelt, ízlelt, értékelt, csettintett a nyelvével. A sofjőr meg irigykedett. Picit(?).
Tűzés bele a Kárpátok s a Tátra rengetegeibe, s a setét éjszakába.
Ahogy elvesztettük honi mobilszolgáltatóink fennhatóságát, rögvest bejelentkezett előbb a szlovák, majd később a lengyel rendszer. Előbbi közölte velünk, hogy a hívás és az sms díja 140 Ft/perc. Igaz, egy másik sms-ben kedvesen pozsonyi (az ő szóhasználata szerint bratislavai) városnézésre is invitáltak. Ezt most kihagytuk. Már csak a mindössze párszázas kitérő miatt is.
A sok-sok útkoptatás és folyadékfelgyülemlés levezetésére egy buszmegállóban álltunk meg lazítani és lecsapolni. Dolgunk végeztével Arnie barátunk kedvesen megjegyezte az éppen a bódé előtt járó NNP-nek "Jó ember, ne várja a buszt, szívesen elvisszük!". Ebből is láthatja, aki nem vak, hogy mi milyen rettenetesen kedves és segítőkész emberek vagyunk.
Kora reggel tájban egy útszakaszon, egy csigázó piros autócska mögött kellett kullognunk, egy kisebb sor belsejében. Amikor az bekanyarodásra szánta el magát, akkor láttuk, hogy a tetején egy nagy L betű állt jelezve, hogy a benne ülő, vezetést mímelő egyén LANULÓ, ahogy valamelyik okos kolléga megfogalmazta. Rögtön megvilágosodtunk!
Több sokat mondó feliratot is láttam valahol s valamikor a éjben. Az egyik: "Legij kurva". Nem tudom, ez pontosan mit jelent, de azt hallottam, hogy a második szó épp azt, amit magyarul...
A másik: "Kaja". És ez valami bűfészerűre volt kifüggesztve. No komment.
Reggel nyolc körül érkeztünk meg Skierniewiczébe, ahol nyilvánvalóan tekeregtünk egy keveset, hogy megleljük a művelődési középpontot. Egy 5-8 ezer fős kisváros benyomását keltette a település, szűk utcákkal, azokon kóborló, vásárolni igyekvő népekkel. Próbáltuk megtudni tőlük, hogy merre is lehet a kultúrowa házowa, azonban nem jártunk szerencsével. Az egyik utca végén piacot láttunk, melyről meg is állapítottuk: lengyel piac. Derekas, tízórás autóbéli törődöttségünket hülye poénokkal és debil viselkedéssel próbáltuk ellensúlyozni. Többnyire sikerült. A menet közben Béla sebességmániájából kifolyólag folyton elhúzó Grexmobillal a főtéren futottunk össze. Ahol is Totya testvér gyorsan és nagy lendülettel körbepislantotta legnagyobb fát. Mi pedig az istenadta hidegben, az elvileg helyismerettel rendelkező taxisoktól próbáltuk megtudni, hogy hová is kéne mennünk. Sikerült.
A tett színhelyén rá kellett döbbennünk, hogy az általunk zokon vett hideg ellenére a fesztivál bizony szabadtéri lesz. Legalábbis a színpadépítők munkája erősen erre utalt. Nem különösebben dobódtunk fel a lehetőségtől. Kb. 5-8 fokkal volt hidegebb, mint itthon. Úgy 10-12 fok lehetett a napi csúcs. De nem ám árnyékban! Dél körül, kinn a napon! Mondhatni zima volt egész hétévégén. Meg eső. Sok eső.
Szóval kaptunk egy szobát a művházban, hogy legyen hol dekolnunk, míg megérkezik az illetékes (neve Mirek, mondtam is, hogy Mirekell várni?) tíz körül és elvisz bennünket a szállásra. Erre várva előkerültek a különféle elemózsiák és persze a pálinkás butykos is. Totya vezír, előverázsolt egy egész kenyeret, egy fél oldal szalonnát és némi vereshagymát is. És azzal a felkiáltással, hogy ő prasztország fővárosából származik, mindenkit szépen körbekínált. Én vega bajtársam Zsolt (Grex vox) szendvicsét fogadtam el. Majszolás közben szó esett az útról és navigációról is. Kiderült, hogy Béla szaktársat nem dzsípíesz, hanem cípéesz, azaz a Grex basszer, civilben cipész Feri segítette az útvonaltervezésben. Sírtunk a röhögéstől.
Rövidesen megjött a beavatott személy és egy másik bácsi, aki beszélt angolul is, így elvezettek bennünket a mindössze kb. 200 méterre lévő Start hotel nevű altatóhelyre, ahol minő meglepetés! rövidesen reggelit is kaptunk. Két- illetve háromágyas szobákat kaptunk, melyek mindegyikében külön volt színvonalas helyhez illően tojlett és zuhanyzda. A hely minőségét mutatja az is, hogy nem csak az ebédlőben, de a portán is egészen jó áron lehett söröt kapni.
Némi cserebere után kitalátuk, hogy ki melyik szobában lakjon, majd igény, adottság és lehetőség szerint szundítottunk egyet ebéd (15 óra) előtt. 
16 órától az első, rock napi beállásra volt hivatalos a Grex. Valami hal volt az ebéd petrezselymes krumplival. Ez utóbbiból szemezgettem keveset, aztán elvonultunk meglesni a beállást. Mi is kaptunk Grexes pass-t, így nyugodtan lófrálhattunk pénteken is a bekksztédzsben, sőt kajautálványt (bón) is kaptunk, így a vacsorára sem kellett időt, pénzt, figyelmet fordítanunk. Ezt nevezem zenészbarát szervezésnek és hozzáállásnak!!!
Megvoltak a beállások, a sörbeszerzések többször is és míg a többi banda zajolt a színpadon koncertileg, addig fogyasztottunk és dumálgattunk.
(Fotó: NNP)
Na jó, 1-2 dalra mindig előre mentünk, hogy kik is és mit is csinálnak... Arniék voltak a harmadik banda. Én még most hallottam őket először, így vártam, milyen lesz. Érdekesen alakult. Lajost megkérték főfotósnak, így összevissza tekergett, ugrált a színpadon és az előtte lévő sárokban. Ez utóbbiban sikerült elfeküdnie is. Kicsit.
Sajnos Zsolti hangja pár dal után csütörtököt mondott illetve már nem volt hajlandó semmit kinyögni, így Béla vehette át a pacsirta szerepét. Illetve vehette volna. Egy pillanatra az is szóba került, hogy Lalóval fogjuk elkurjongatni az egyik dalt, - hogy melyiket arra sajnos nem emlékszem, - de Péter megelőzött bennünket és kecses, minimum egyedinek nevezhető mozgásával megtámasztva adta el a produkciót. Élmény volt!
Aztán cimboráltunk. Sokat. Egy részére nem emlékszem, mert nem voltam ott, más részére pedig azért nem mert nem maradt meg. A lényeg, hogy sok ismerősre, barátre tettünk szert már első este. Gondolhatjátok, ha Lalónak sikerült nyelvtudósra innia magát. Szinte jobban beszélt lengyelül meg angolul, mint magyarul. A nagy pajtáskodásba sikerült az egyik srácnak (Petryk) ajándékoznia a Vastrabantos pólóját. Valamikor hajnalban dűlöngéltünk haza. A szálláson még ment az élmény- és eszmecsere, melybe én sikeresen belealudtam. Lévén, hogy viszonylag melegre érvén utolért a hatás, ami addig nem...
Mivel nem a saját ágyamon dőltem el, de abban ébredtem méghozzá levetkőzve, a skacok másnap azzal húztak, hogy ők vetkőztettek és fektettek le. Ezt nem kis szkepszissel fogadtam, már csak a szájuk szegletében bujkáló vigyor miatt is. Meg anyira nem is voltam be... (folyt. köv.)
