2009.05.29. Budapest, Henry J. Beans - Vastrabant, Piggy (Iggy Pop Tribute Band)

   A HJB korábban (vagy jelenleg is?) Blues Alley néven (is) üzemelt, jelenleg is tele van jazz, blues muzsikusok igen hangulatos képeivel, így első betoppanásomkor kicsit azt éreztem, hogy "Mi a f..t keresünk mi itt?" Ez még akkor is így volt, ha jól tudom, hogy már elég régóta nyomják ott mindenféle stílusú bandák a rokkot, a metált, vagy épp amihez kedvük van. Valami ilyesmit tettünk mi is. Toltuk amink van, amit tudunk.

  A legutolsó próbán szó volt fél hetes, a helyszínen történő megjelenésről és ugyanezidőben történő hazaérkezésről (Arnie, Feca) is, így a részeredményekből arra jutottam, hogy 8-1/2 9-es kezdés ide vagy oda, 1/2 8 előtt nem nagyon érdemes odaérnem, mert, ha éppen az nincs ott, aki a basszmotyót viszi (nem én), akkor én hová is meg miért is rohanjak. Kicsivel később indultam, mint terveztem, de megérkeznem mégis sikerült még fél nyolc előtt, így nyugodt lelkiismerettel kezdtem vegyülésbe. Ez nem volt túl egyszerű feladat, mert bár Fecáékkal (többek között Piggy és Grex bőgős) az ajtótól együtt mentünk le, lenn a két zenekar tagjain (van némi átfedés, a gitáros és a dobos ugyanis megegyezik) kívül egyetlen ember, a pultos srác volt, ami számomra elég gyászos koncertlátogatottságot vetített előre.

   Beálltunk - kösz a cuccot, Feca - és nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az egyik legjobb megszólalású koncertnek néztünk elébe. Az ének tisztán szólt és igyekeztünk gitárjainkkal nem elnyomni, túlordítani azt. Bár az meg, hogy milyen hangosak a gitárok, mindig a dobtól függ.
A szűkített programhoz tervezett kezdésre (1/2 9) lassan kezdtek csordogálni a cimborák (na nem az enyémek, az én ismerősi, baráti, kollegális körömből senki nem emelte jelenlétével az est fényét), így kezdett tizen-huszonfős családi rendezvénnyé alakulni a koncertként meghirdetett esemény. Sajnos a dinamikus népességgyarapodás ellenére is minden idők egyik legszerényebben látogatott Vastrabant koncertjének ígérkezett az est. Sajnos nem kellett csalatkoznom, a tömeges jelenlét (a fizetővendégek vélhetően ekkor is egy kézen megszámlálhatóak lettek volna) csak a Piggy előadása alatt vált teljessé. Jelezve egyúttal azt is, hogy melyik zenekarra is voltak inkább kíváncsiak az egybegyűltek.

   Mivel műsort (az előadni szándékozott dalokat) legutóbb az ezt megelőző koncert (vagy az az előtti) előtt próbáltunk, picit aggódtam magam, meg a mostanság nem túl sok gyakorlásom miatt. Szerencsére nem voltam vészes (bár sajnos tökéletes sem), úgy tűnt, némi elő- és/vagy utógyújtással dolgozom, azaz hajlamos vagyok olykor nem a megfelelő időben beszállni az együttmuzsikálásba. Az ilyesmi csak a legritkább esetben jó és még ritkábban nem feltűnő. Feca szerint jók voltunk, hangzásilag, megszólalásilag az egyik legjobb színvonal, és Lajos se piszkált utána, úgyhogy biztos nem hullajtottam szét túlságosan a dalokat. Meg amikor Fecának említettem, hogy nem rossz, de kicsit sietős-késős (mármint én), akkor megnyugtatott, hogy ugyanmár dehogy... Remélem, nem csupa jóindulatból mondta ezt... :P

   Szóval viszonylag keveset és mérsékelt elánnal (be voltam szorítva egy nagy énekhangfal és egy dobszerelés, valamint egy rövidre szabott mikrofonzsinórú énekes közé, ami az egyébként is az egekre rúgó fáradtságommal és (az intenzív jelenlét miatt megnövekedett) fásultságommal társítva igen visszafogott, alacsony komfortérzetű Laut eredményezett. Szerencsére ezt senki nem vetette a szememre, csak Dávid nézegetett erősen, és láttam a szemében, hogy na ugyanmár, kapjam már össze magam és rokk! De csak ritkás fejlóbálásokat sikerült felköhögnöm lelkem setét mélyéről. De talán még így is én lehettem volna a zenebohóc, ha Dávid nem oly lelkes aznap... De szerencsére az volt! :)

   Átadtuk a stafétát és az L alakú terem sarkába legyárott dobogót. Bevallom, a legutolsó próbán is "csak" jól teljesítő Piggy igen feszesen és húzósan játszott, mindenki rendesen odatette magát, ezért nyugodtan ajánlom bárkinek, aki Iggy Pop és/vagy a Stoogies munkásságából szeretne szemelvényeket hallani. Bár magam a dalok nem csekély hányadát nem ösmertem töviről hegyire, és félig-meddig irkáltam is közben (valami vers vagy dalszövegfélét, ki tudja mi lesz belőle később), úgy vélem, jó mulatságokat hoznak majd össze a sárcok.
Volt egy srác a színpad előtt, aki a 185-190 centijével, vállas, férfias megjelenésével oly lelkesen riszálta csipőjét a Piggy-re, mint egy bájos tinilány. Mókás volt hátulról látni...

   A műsor befejezte után gratuláltam a srácoknak (ahogy szinte mindenki),és fogadtam egy-két VT-t érintő kedves és dícsérő szót, majd azon törtem a fejem, hogy ideje lenne hazaindulni. Közben kicsit még dicsekedni próbáltam (részben önszántamból, büszkeségtől hajtva, részben megkérdeztetve) csöppnyi lányom telefonomban rejlő képeivel és kacajának felvételével. Az elismerő és dícsérő szavak mellé azonban olykor csípős élceket is kaptam (persze nem a csöppségre), ezért tompaságom kicsit hagyjatok már békén érzésbe kezdett fordulni, de mivel állítólag rengeteg hely volt a buszban és egyébként is jól jött volna a segítség (meg nekem is a hazaszállítás), úgy véltem, mindenkinek az lesz a legjobb, ha nem békávézom. A kicuccolás (melyben Milut hajlamosak voltunk magára hagyni) és a hely elhagyása nem ment túl gyorsan, pedig a bárt is bezárták 22 óra párperckor. Volt még kicsi nevetgélés, cseverészés, majd kinn szétszéledésnek indult az addigra tényleg 5-7 fősre redukálódott keménymag.
A busznál derült ki, hogy a 2×3 hely, a cuccok miatt tulajdonképpen 3+2. Én nem akartam más (Milu) lába közé adni a gityómat, ő meg délceg (tényleg az) termetére hivatkozva nem akart elöl középre, majdhogynem a váltóra ülni. Amivel nem is lett volna baj, de egyszercsak hátulról érkezett, egy nagyjából ugyanmár, maradj már csendben és/vagy menj gyalog tartalmú beszólás, amit a másodperc tört része alatt megfogadtam és egy "Úgyis jár még a metró!", vagy hasonló felkiáltással útnak indultam. Bár félig hangosan utánam szóltak, de nem mondanám, hogy túlságosan kapkodtak, loholtak volna utánam. Amit tulajdonképpen nem is bántam, mert bár nem sértődtem meg, nem sok kedvem volt, lett volna, egy csipkelődős, évődős kocsikázáshoz...

   Az a szomorú helyzet, hogy ilyenkor bennem mindig megpendül az "Ugye nem bántottam meg őket?" húr, ami többnyire sehová sem vezet és semmire sem jó. Már ha a lelkiismeret-furdalást nem tartjuk jó dolognak. Főleg, ha nem is igazán indokolt...
A metróban kellemesen kómáztam (már odafelé is szundiztam kicsit) és elvoltam magamnak, mint a befőtt. Nézegettem a népeket, ahogy jönnek, mennek. Volt egy tizenéves csajcsapat, mely többségében olyan vékony lánykákból állt, melyekből a hatszemélyes ülésre lazán le lehetett volna ültetni nyolcat vagy kilencet. De nem voltak csak öten. Hely meg egymás mellett csak kettő, így feltevésem nem nyert bizonyítást. De látványosan pálcikaemberkék voltak. Remélem, egyikük sem beteg (lásd bulímia, anorexia stb.)!

  A buszon hazefelé dobtam Lalónak egy sms-t (feltételezve, hogy még együtt a csapat), hogy bocsi, de kicsit (???) nyűgös vagyok, és remélem, ment nélkülem is a pakolás, meg jó éjt mindenkinek. Az sms kb. 15-20 perc múlva ért célba és mindjárt egy óra múlva kaptam is rá választ, hogy oké, semmi gond. Tartok tőle, hogy nem jutott el minden címzetthez. Sebaj. Majd legközelebb, ha ilyen lesz (szerencsére nem gyakran jutok ilyen szintre, állapotba), köresemest küldök. Nektek meg kedves olvasók (mind a ketten vagy hárman... kérem mindenki kommenteljen, hogy megszámolhassalak benneteket!) azt javallom, hogy gyakran forduljatok meg mind Vastrabant, mind Piggy koncerten, mert az jó. Nektek is és a muzsikusoknak is! ;)