2009.11.28. Budapest, Dürer Kert - Freak Scene, Doomsday Funk, Vastrabant
Ott játszottunk mi is a Freak Scene szervezkedésének köszönhetően. A kezdeti lelkesedés után sokáig kételkedtem a koncert létrejöttében, a srácoktól ugyanis nem jöttek pontos infók (kikkel, hánytól, flyer stb.), a kert oldalán meg csak kb. egy héttel a buli előtt jelent meg a 28-i műsor (nem kapkodták el) az általunk ismert fellépők említése nélkül, a kisterembe California Dream Feszt 8-at vagy mit és mennyit meghirdetve. Mint az majdnem az utolsó pillanatban kiderült, mi annak keretében kaptunk játéklehetőséget. Asszem, szerencsés és a hely és a szervező számára is praktikus lett volna, ha a kert részletesen ismerteti a honlapján a fesztivál programját. Hátha még több emberhez eljut az infó... talán legközelebb...
Arnie vidéki távolléte miatt a műsorösszeállításra és összejátszásra szánt szokásos szerdai próba elmaradt, úgy döntöttünk szombaton, koncert előtt pótoljuk be, akkor nyomunk egy rövid ismétlőt. Eléggé levéssé szeretem, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem szeretem az ilyet. Még a koncert előtti napon elkövetett próbáknak sem vagyok híve. Nem is tudom miért. Talán rossz tapasztalataim voltak a távoli múltban...
A próba egészen jól sikerült, bár kicsit csalódott voltam, mikor az általam előzetesen e-mailben megírt és Laló által is leokézott dallista helyett, egy sok ponton eltérő került véglegesítésre. A koncert szerencsére kárpótolt mindenért. :)
Kellemes meglepetés volt a győri keménymag, a két Balázs betoppanása, úgy a próba közepénél, és lelkes, segítőkész jelenlétük is üde színfoltja volt az estének.
Odasuhantunk a helyre, ami eléggé meglepett. A kissé ódon művház fíling egészen más volt, mint amire számítottam. A hely új mivolta, nívós bulijai, színpompás reklámjai alapján csili-vili külsőt, látványos dizájnt vártam. Hiába és fölöslegesen. Újra lepukkant romkocsma hangulat fogadott. Ezzel nekem alapvetően semmi gondom, csak ritkán értem, hogy a huszonharmincéves járólapok, a porral tömött, mára mintájukban is szürkévé vált hasonkorú szőnyegek és a minimáldizájn pontosan mivel és hogyan is indokolja az ilyen helyeken mérsékelten baráti árakat.
Egy új, számomra idegen helyen, hosszabb-rövidebb ideig mindig feszélyezve érzem magam egy kicsit, így volt ez ezúttal is. Felmértük a terepet, bekukkantottunk az öltözőbe, leraktuk a szereket (hang) és sok teljesen ismeretlen arccal találkoztunk, ami meglepő volt annak fényében, hogy elvileg egybandányi idegen muzsikussal kellett volna aznap megösmerkednünk. Aztán persze lassan kiderültek a fennforgások. A Doomsday Funk betegség miatt sajnos lemondta fellépését, ezért a helyi „agy” úgy döntött, hogy az elsőnek tervezett Remind Myself kerül helyükre, így nyitóbandává téve a korábban második, az estet tulajdonképpen tető alá hozó Freak Scene-t. Akik hangulatos kis műsort nyomtak, a legnagyobb számban rájuk kíváncsi egybegyűltek legnagyobb örömére. Kellemesen átmozgatták a népet s bennünket is megfiatalítottak, rövid időre újra tizenévesnek érezhettük magunkat. Milán és Dávid kis híján táncra is penderült, az első sorokban elvegyülve. De aztán valahogy és valamiért mégse...
Az FS emo rockja után a Remind Myself durvulata következett. Sajnos kicsit szétkeverték őket. Legfőképpen a kb. negyvenkilós énekes szívott, aki alighangerőn volt kénytelen kiüvölteni magából az egyébként meglepően embertelen hangokat. HC és nu metalszerű, hol lassabban, hol gyorsabban őrlő, súlyos muzsikájuk többet, jobbat érdemelt volna. Összeszedett mutatvány volt, még úgy is, hogy az énekes erősen vigyázott nehogy bármit is a közönség felé fordulva tegyen.
Míg a srácok zenéltek, addig én összevissza futkostam, s bár igyekeztem minél többet a koncertteremben lenni, a sörömet és a kapcsolatokat is ápolgatni kellett. Befutottak Nyanyiék, lassan Barbróék is, meg egyébként is szép csendesen zajlott az élet. A pult mögött az erősen műanyaghatású, egyszer használatos, égbe rajzolt szemöldökű szexgépet (bár nem lepne meg, ha kiderülne, hogy ez csak a látszat) egy pasi és egy bájos kis tündér (aki egyáltalán nem illett a helyhez) váltotta. A sört azonban ő is ugyanolyan lassan mérte, csak talán nem annyira unott arccal. A lényeg, hogy kaptunk inni.
Bazsiék svarcban szereztek a közeli étlen-nappaliból valami pálinkát, aminek fogyasztására erősen agitáltak bennünket. Szerintem egyedül én kortyoltam belőle a bandából, de én is csak mértékkel. Az idejekorán álljunk fejre és essünk le a színpadról, de legalábbis játsszunk hülyeségeket típusú előadást ugyanis mindenképp szerettem, szerettük volna elkerülni. :)
Nagy kószálásunkban, hely- és önkeresésünkben vissza-visszatértünk az öltözőhöz, hátha nekünk is akad némi hely... Egyik ottlétünkből fergeteges ütős partyt rittyentettünk. Már meg nem mondom, ki és mit kezdett el ütögetni, talán Dávid az asztalt dobverővel, de hamarosan 6-an, 8-an vertük a különböző tárgyakon az eltérő, összhatásában mégis összeszedettnek tűnő ritmusokat. Dávid készletéből előkerült a kolomp, az üreges testű fabéka, de volt porcelánbögre, üvegpohár, borosüveg és talán sörös doboz is az alkalmi ütőhangszerek között. Nem tudom, pontosan meddig húztuk az ívet, de nem rövid ideig az biztos. Az elégedetten bólogató hallgatóság alkalmasint cserélődött, sőt egyes szerszámok is gazdát cseréltek olykor, de jó kis szertelen vigyorgást sikerült mindőnk arcára varázsolnunk.
A nagy varázslat során sajnos a pohár megadta magát és a bögre alján is keletkezett egy érdekes formájú lik, de ilyen apróságok nem akadályozhattak meg bennünket a zajkeltésben. Midőn csend lett, kiderült, hogy ez nekem igencsak jól esik a kissé kakofón hangorgia után, így Dávid és Arnie állandóan mozgásban lévő kezeit is pihenésre kértem párszor. Persze elkerülhetetlen volt egy második, immár rövidebb kör is ebből a remek mulatságból, de az már nem okozott oly euforikus örömet, mint az első.
Menet közben megtudtam, hogy a helyi szervező azon túl, hogy plusz bandákat szervezett a Freak-es srácok által elképzelt bulihoz, ezzel borogatva a sorrendet és mindent, amit addig tudtunk, igen keményen bevasalta az előzetes jegyeladásokból meg nem született, de elvárt lóvét a srácoktól. Némi, nem egészen az ő zsebébe szánt, névnapi zseton egy részét is megkaparintva. Szép dolog. Kicsit felhúztam magam. Vannak arcok, akik alig csinálnak valamit – lökdösődnek a zenekarok a játéklehetőségért – aztán meg beszedik a dellát azoktól, akik a zenét és a közönséget (FOGYASZTÁS!!!) hozzák. Undorító kizsákmányoló helyzet. Tiszta középkor...
Aztán volt még két fellépő. Először két srác, a zenekar korábbi tagjaitól magukra hagyatva, dob és gitár/ének duóként, de hatalmas tűzzel, eltökéltséggel muzsikálva nagyon jó kis laza rock, rock and roll műsor nyomott. Arnie dumált is velük később, így elkötelezettségük nem csak a színpadon látottak alapján tuti. A nevüket sajnos nem sikerült... pedig ígéretesek!
Utánuk a nemtom milyen nevű zenekar következett, ami abszolút a banda a semmiből, derült égből villámcsapás kategória volt. Erre már senki nem számított, max illetékes elvtárs meg a zenekar. Kb. akkor léptek színpadra, amikorra a mi kezdésünk volt beígérve. Mondanom sem kell, ez az infó sem dobott fel különösebben. A szervező megígérte, hogy záros határidőn belül leparancsolja a magas, hosszú combú vokalistával és fúvósokkal is megerősített, party rockot játszó csapatot. Ezt kb. 10 perces differenciával sikerült tartania. Amit jónak is nevetheznők, ha nem lett volna az egészestés hercehurca...
Átszerelésünk, nem tudom miért, de a szokásosnál valamivel tovább tartott, de végül elfoglalhattuk, a már csak a tetemes várakozással is alaposan kiérdemelt színpadot. Szerencsére vártak bennünket. Ennek megfelelően a hangulatra nem lehetett panasz. Talán lehettünk volna többen is, ha nem csúszunk ily későre, de így is fergeteges buli volt. Voltak vendégvokalistáink, az ideiglenesen Emógörlre keresztelt Pogóban a Freak Scene legénysége és leánysága személyében, Lacistul, Mannástul, az újdonságnak számító Ötliteresben pedig Barbro csillogtatta meg énektudását, erősen flegmára véve a figurát. Ha már a szöveg ezt igényli... :P
Az első sorok csápoltak, ugráltak, de a hátrébb állók arcán is őszinte volt a mosoly, mely a farringatások, fejmozgatások és lábbal dobogások közepette ült ki arcukra. Újfent mindenki dicsért bennünket, no meg a bulit. Az est számomra legpozitívabb visszacsatolását, azonban egy, már nem mai csibe kollégámtól kaptam, aki korábban nem hallva zenénket, abszolút kellemes meglepetésnek nevezte a produkciót, és kérte, hogy máskor is szóljak neki, mert ez az egyszerre modern, de mégis kicsit retró, lendületes és változatos zene tetszett neki. Szerencsére ott és akkor nem csak neki. A keverős is felajánlotta, hogy szívesen jönne bennünket hangosítani bárhová, ha szeretnénk. Őszintén szólva egy saját fül ránk férne a bulik többségén, de anyagilag ezt még nem engedhetjük meg magunknak, úgyhogy hacsak nem haveri alapon 1-2 sörért jönne, akkor sajnos még várnunk kell egymásra.
A buli után hamar oszlásnak indult a nép és így hamar kiürült a terem, a platz. Mi szétosztottuk az egybegyűlteket a jelen lévő gépjárművek között és elpályáztunk a szélrózsa majdnem minden irányába. A dupla B keményen állta a sarat és nem lankadva tekintett az előttük álló, állomáson töltendő órák elébe. Mega riszpekt!
