2008.09.20. Salgótarján, Klubház Söröző: Vastrabant, Solar Surf, Cherokee

   Hajdani bányászvárosba vittük az eszmét. Egy olyan klubba, ahol előző életemben (úgy értem, előző zenekarommal) már jártam és nem voltak rossz emlékeim. Az indulás ideje körül voltak viták, ugyanis a kilencórai (21:00) kezdéshez és a vélhetően egy-másfél órás úthoz képest kicsit korainak tartottuk - vélhetően érthető módon - a kettőre vagy háromra időzített startot. Így lett belőle négy. Abból meg - legalábis nekem, ugyanis én kerültem utoljára a buszba -  majdnem háromnegyed öt. Szép nagy kisbusszal vetőtdünk. Voltunk benne nyolcan - egy hölgy és hét úr(?) - és úgy tűnt, szűkösen talán egy kilencedik is elférne. Elöl Laló vezetett, Arnie navigált, a második sorban három csiroki ült, köztük legújabb énekesnőjükkel Katával, hátul pedig a billentyűs indián, a szervezkedő és én foglaltunk helyet. Az út eseményteéenül telt, szomszédommal beszélgettünk kicsit zenéről, lemezekről, meg megkérdeztem párszor, hogy "Ottvagyunkmár?". De még nem voltunk. Tarjánba beérve felvettük a telefonos navigációs kapcsolatot és zökkenőmentesen megérkeztünk háromnegyed hétre. Kicsit aggódtam, hogy meg fog ölni bennünket az unalom kilencig, de szerencsére még mindig élünk. Mind.

   Mivel, Dávid hiánya miatt trióban toltuk és úgy csak kurtított műsorra vagyunk képesek, rövidségünk okából mi lettünk az est nyitóbandája. Meg a másik két csapat által használt extra színpadi berendezés (szintetizátor) miatt is így tűnt praktikusnak. Ide-odaültünk, cseverésztünk, beálltunk, idogáltunk, cseverésztünk - én mindezeket kesztyűben - és a másik két zenekar setlistet (műsorrend) is írt. Gondoltam, ha már mi kezdünk talán nekünk is kéne. Írtunk. És be is tartottuk. Ritka az ilyen. Negyed tíz körül úgy döntöttünk, hogy elég, nem várunk tovább, kirukkolunk a rokkal az egybegyűlteknek. Voltak talán tízen a másik két bandán kívül. És ebben benne vannak a pultosok is.
A színpaddal - melynek korlátja igen irritálta Katát - szemben három asztalnál voltak emberek. Egy indiános asztal, egy napszörfös asztal és egy páros asztal, ahol már érkeztünkkor is ott ült egy kedves és lelkes ifjú - de nem ám úgy házasságosan!, csak korból fakadólag ifjú - pár. Szóval belecsaptunk. Korábbi triumvirátusos programösszeállításokkor figyeltünk arra, hogy ne kelljen egyikőnknek se túl sokat énekelnie egyfolytában. Most úgy alakult, hogy mindkettőnkek jutott egy-egy 4-5 dalos blokk. Levegő meg nem. Legalábbis nem elég. Főleg, hogy a szörfösök jóvoltából fénytechnika is jobbította az előadást, ami fűtött ám, de rendesen. Jani, kösz a villogást, fasza volt. A szintén szoláris énekmotyónak köszönhetően jól hallottuk magunkat a színpadon, és mint a visszhangokból kiderült egészen jól is énekeltünk. Bár rögtön az elején bejelentettük, hogy van egy énekesünk, aki galádul épp a tengerben áztatja a hátsóját, ezt vagy nem lehetett érteni, vagy mindenki elfeledte, mert abszolút jól működő trióként kezelt bennünket Solar Surfer Dia, csiroki Kata és a lelkes rajongók is. Ismerték a klipet és a lemezes dalokat, és sűrűn kérték az elnézését a város és rockrajongói nevében a gyér látogatottság miatt. Köszi, aranyosak vagytok!

   Ahogy lejöttünk, többen is közölték, hogy vége a bulinak. Mondtuk, ja, jó volt. Tényleg jól nyomtuk. Ez volt a legjobb teljesítményünk hármasban. Pedig nem is nagyon próbáltunk rá. Koncert meg kb. fél éve volt ilyen. Mindegy. Meg voltunk magunkkkal elégedve. És más is velünk. Hát kell ennél több? ;)
Szóval mondogatták, hogy vége a bulinak, mi meg bólogattunk. Aztán mikor kb. harmadjára hangzott el, mindig más szájából és a színpadkörnyéki pakolászás is túl nagy volt, akkor valahogy összeállt a kép, hogy nem csak a miénknek, hanem az egész esti koncertet játszós bulinak vége. Nem nagyon értettem az okát, bár ha akartam, ért(h)ettem is... Én - és gondolom, hogy nem csak én, hanem mi - ezt nem vettük annyira zokon, mert ugye mi kidühöngtük magunkat a deszkákon, viszont a debreceniek, Janival az élen, teljesen érthetően kicsit zokon vették az események ilyen szerencsétlenül való alakulását. Volt kis morcizás, morgás, a végén már részünkről is, de az indiánok sem tudtak nevetni a sors fura fintorán. Bepakolás, búcsúzkodás, hazaindulás. Malőrök a patka megugrásával, csintalankodás a válásra készülő műanyag lökhárítóval. Háromdimenziós puzzle. Aztán út. Nem rövid. Debrecenbe kifejezetten hosszú. Potya...
Többnyire zenét hallgattam. Tök hamar hazaértem. Kb. fél egyre. Eredetileg abban sem bíztam, hogy akkorra sikerül elindulnunk Tarjánból. Most Nyíregyháza jön. Illetve mi megyünk. Bízok...