No Stress, no közönség
2008.05.26. 10:06 Samu (VT)
Hosszú, fárasztó hétvégének néztünk elébe, ez volt az első nap. Péntek lévén napközben még mindenkinek meló volt s csak aztán irány Győr. Újra trióban. Randi a szokásos kútnál (mondhatnám, tevefeltöltő-állomáson) a Kőbányai sarkán 5-1/2 6-kor, aztán dugulás. Talán a vártnál és a szokottnál szolidabb mérvű. Autópálya, dumaláda. Téma a doktorok. Orvos- és jogdoktorok egyaránt. Többnyire (kizárólag?) rájuk nézve nem túl pozitív felhangú sztorik, vélemények hangzottak el magukat időnként kiskirálynak, máskor istennek képzelő felebarátinkról. Persze általuk, rajtuk keresztül szóba került a politika is, de azt hagyjuk. Annak itt helye nincs.
Szinte pikkpakk le(vagy fel)értünk Győrbe, ami nem is csoda, hisz mindössze 120 km-t kellett repesztenünk, és mi az a 700 kilós lengyel túrához képest! Rövid kutatómunka és pár mélyinterjú után egy buliba készülő szőke hölgyemény (persze, hogy hívtuk koncertre a buli teljes népességével együtt) árulta el, hogy merre kell mennünk. A Szintézis mellett balra, aztán egyenesen, benn az udvarban a Sex Shop mellett. És lőn. Úgy és ott volt. A No Stress a stresszoldó bolt mellett.
A hely korrekt. A színpad elég magas és mély, és keskenynek sem mondható. Bár lehetne még szélesebb, hely lenne rá...! Gyorsan lepacsiztunk a Cherokee-s skacokkal, a modell (vagy Avril) vékonyságú énekes lánnyal meg nyilván nem. Aztán míg én az úti sörömtől váltam meg, Arnie és Laló segített behurcolni a billentyűt, melyet a súlya alapján páncéltőkés szintinek minősítettek.
Amíg a csirokík hosszan és kellemesen eljátszadoztak, szórakoztak a színpadon, addig mi szójátszottunk. Cherokee=siroki. Milyen jó név is lenne ez egy siroki (tuggyátok ahol a motorosok jóemberek évente eccer összejönnek) vagy más mátrai zenekarnak. Ők lehetnének a mátrai indiánok. Név szerint: Mátrixfüredi Csingacsguk, Mátrixballai Unkasz és Siroki Csiroki. Bár ez utóbbi név picit sánta... na mindegy.
Az indiánok ifjú énekeshölgye zongorakísérettel énekelgetett. Kifejezetten jól. Asszem Agiléra Krisztina Bjútifül című dalát interpretálta. Arnie (drágabarátom) meg is jegyezte Verát hallgatva:
- Van neked ilyen hangod?
- Nincs, de puncim sincs! - kontráztam.
Eccercsak megkaptuk a magaslatot és a felpakolt motyót. (Ezúton is kösz srácok!) Be is álltunk. Gyorsan, veretesen, ahogy szoktunk. Persze csak az után, hogy kiderült, miért is nem szólalt meg PS. (Peggy Sue a szárazfám neve. Tudom, illett volna magyar nevet adnom neki, de így alakult...) Bár ki volt írva, hogy No Stress, nekem azért beköltözött a lelkembe és csoffadt testembe a para. Mi a dögletes görénybűz van? Dugás ide. Dugás oda. PS néma. Zoli (Cherokee bassz) mindkét kábelét leteszteltük. Mindkétszer csend. Rég éltem át hasonlóan kínos pillanatokat. Zoli az effektje és a kombója mellé a gitárját is felajánlotta. Szinte tök ismeretlenül. Megtisztel és meghat. Kösz. Saját dróttal minden a helyére került. Még a hang és a lelki békém is. Némi torzítástól fröcsögve küldhettem az ultramélyeket. Bassz!
Azt előre megmondták, hogy 10 (22) óra, a környékbeli krimók bezárása után szokott összejönni stresszoldani a nép, így fél 11-es kezdés volt az előirányzat. Kiültünk hát a félhomályba (majd éjszakába) csámcsogni, kortyolgatni. Nagy ritkán be-be ment mellettünk valaki a NS-be. Egyik alkalommal egy karcsú, a szükséges (kívánatos?) helyeken kellően gömbölyű, fekete miniruhás szőkeség járt arra egy kisebb csoport tagjaként s midőn valakinek bemutatták, ezt hallhattuk:
- Egyébként rokker vagyok, csak dolgozni voltam.
Hogy mit melózik az sajnos már nem derült ki. De ne legyünk rosszmájúak!
3/4 11-kor végre megkaptuk a felszállási engedélyt és belecsaptunk a lecsóba az egybegyűltek legnagyobb örömére. Voltak kb. tízen, tizenöten. Ami finom szólva meglepő a belépőmentességet tekintve. Még akkor is, ha egy PUF és valamilyen skin koncert is volt velünk egy időben a városban. Gondolnám, nem teljesen ugyanaz a célközönség...
Akadt három igen lelkes skac, akik a műsor felét végig ugrálták, láthatóan és hallhatóan jól érezték magukat, élvezték a dalokat. Dobverőt írattak alá, és kérdezték, mikor megyünk legközelebb. Megvan a jövőbeli győri keménymag! Egészen jól toltuk, főleg, hogy teljes műsort hármasban már elég régen nem fakítottunk. Igaz, nekem sikerült a Nagyszínpadot kissé szétzilálnom. Végig is röhögtem az egész dalt. A közönség többi része az éppen aktuális dal rá gyakorolt hatásának függvényében jutalmazott bennünket tapssal, hejehujával.
Lekotródtunk, kiderítettük, hol lehet zabbantani (Laló akart vagy épphogy nem akart éhen halni), majd elzarándokoltunk a pár percnyire lévő buszállomásra, ahol is jólfésült ifjak kisebb hada állt sorba a két buffet előtt. Az egyik sorban egy hosszú lábú, nagyon rövid szoknyájú menyecske állt egy sokkal kevésbé esztétikus ficak társaságában. Hosszas szemlélődés után arra jutottunk, hogy ha nem is hivatásos, valószínűleg megélhetési "jócsaj".
Laló megkapta török/görög nembirka birka sültjét és visszaeveztünk a Stressbe. Pár dal erejéig művelődtünk a Cherokee dallamrockját magunkba szipogva, majd útnak eredtünk. Haza. Gyorsan és eseménytelenül oda is értünk. És lehet, hogy még aludtunk is... Otthon. Is. Remélem, Laló útközben nem is...
2 komment
Címkék: zene utazás rock koncert beszámoló metal show kaland vastrabant rocknroll
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A 3 skac 2008.06.07. 13:25:31
Reméljük mihamarabb megismétlitek ezt az akciót, mi tuti ott leszünk:D
Írjatok egy e-mailt hogy kb. mikor jöötök, lécci.
( a következő dobverő is jó helyen lesz nálunk:P)
Mély üdvözlettel: Horváth, Németh meg a Gőgi.
Samu (VT) · http://vastrabant.hu 2008.06.08. 13:02:10
wiw-en szoktunk körlevelet küldeni a bulikról, úgyhogy a zenekar ismerősei nem maradnak le semmiről! :)
Üdv mindőtöknek!
Lau