...és eljött a másnap. És nem csak másnak...
Szombatra virradtunk. A mindennemű sötétítő hiányában korán betűző nap és a sajgó - de szerencsére nem kínzó - fejfájás miatt viszonylag korán ébredtem. Ébredtünk. Hamar kiderült, hogy Lali király is hasonló, de intenzívebb bántalmaktól szenved. (Arnie nem, ő 1-2 sörnél sose gurít többet. Állítólag nem bír. Nem kíván. Ki érti ezt???) Bajunk orvoslásához gyönyörű, rózsaszínű pirulát vettünk igénybe, meg persze reggelit. Fincsi volt. Énvegaságom kérésének megfelelően húsmentes elemózsiát kapott. Gut!
Együtt falatoztunk hozzánk hasonlóan gyűrött Grex-es felebarátinkkal.
(Fent: Béla, Feca, Zsolti, Totya; lent: Arnie, Lau)
Talán ekkor vagy reggeli után a szobánkban hangzott el az az aranyigazság, hogy ki viszketős seggel fekszik, az büdös kézzel ébred. Szép gondolat. És tanulságos is.
Hosszan elcseverésztünk még mielőtt az előző nap hősei (persze a közös verőember nélkül) indulásra adták volna fejüket. Kiderült például, hogy navigátorok legkevésbé digitálisabbika (Feca) igen erős, némi nemű gerjedelemtől túlterhelten töltötte az elmúlt éjszakát. Olyannyira, hogy már női bicajra is rámászott, azon csengetett s közben azt rikoltotta, sikíts te dög!
Talán még pénteki eszmecseréből származik a rövid párbeszéd, melyben a hangok gazdájának kilétét homály fedi:
- Beszéltek külföldiül? - kérdi egy G-s
- Magyarul. Az itt külföldiül van. - hangzik a VT-s válasz.
Szóval nem unatkoztunk. Akkor se, amikor de. Nekem még olvasásra is jutott. Háromnegyed Grex elindult haza, lelkesen, egy krakkói városnézés tervével a tarsolyában. Mi meg vártunk a sorunkra...
A szombati szaundcsekk déltől volt meghirdetve (Ebéd helyett? Meg vannak ezek húzatva?), így odavonultunk lelkesen, falkástól. Az ötödik pozíciót nyertük meg a beállósdiban, ezért némi ebéd reményében visszaslattyogtunk a hotőlybe, ahol a bájosan telt (pincérszerű) menyecske kedvesen közölte, hogy aznap nem kapunk ebéd. Legalábbis ott nem. Majd a fesztigyál helyszínén. Visszamentünk, lelkesedtünk. Kaptunk. Meg be is álltunk. Gyorsan, ahogy szoktunk. Nem kenyerem a dicsekvés, de beállásban jók vagyunk. Még színpadon is. Igaz ott jobbára csak én iszok. Mármint szeszet.
Volt még szieszta és tengés s lengés is, aztán start. Ha jól emlékszem idők ily távlatából és új események sokaságának árnyékában, akkor a negyedikek voltunk. Tizenöt perecet lehetett játszani, ami rövid dalaink miatt öt fergeteges opusz előadását tette lehetővé. A nem túl barátságos, bár éppen nem esős, csak szeles időjárás miatt kissé rá voltunk gémberedve a gitárnyakakra, ami, hogy úgy fogalmazzak mérsékelt játéksebességet és játékbiztonságot eredményezett. Számomra legalábbis biztosan. Úgy is mondhatnám, hogy bénáztam. Bár ez túlzás lenne. Nem is kicsi. De az biztos, hogy nem volt komfortos színpadi jelenlét. Legalábbis ebben a tekintetben.
Nem tudom már, hogy miket nyomtunk... Volt Ha állat... természetesen maszkban, ahogy szoktuk, meg persze Diszkó, mert az mégiscsak muris és azt hiszem, hogy Tuti volt a kezdés.
(Fotók: NNP)
Exkluzivitásnak pedig a Sex Pistols God Save The Queen című kultikusát nyomtuk el. Lengyelül. Előbb meglepett, majd mosolygó arcok fogadták.
Sajnos nem voltunk százasak. (Neeem úúúgy! Úgy sose szoktunk.) Ezért nem nyertünk. Meg biztos pár más okból kifolyólag is. Pölö a magyar vaker. De nem is nyerni mentünk. Bár naon rossz azé' nem lett volna...
Levonultunk a kínpadról, kilihegtük magunkat, ittunk egy kis előző napról maradt hazai páleszt, majd leballagtunk a színpad elé hallgatózni és megkeresni az előző este szerzett, és felléptünk alatt a színpad előtt tobzódó cimborákat.
(Középen Petryk a Lalótól előző este elkunyerált VT pólóban...)
Természetesen hamar sör után kellet néznünk. Szomjan mégsem hallgathattuk a nem ritkán polákul danászó többi zenekart. Persze, hogy nem láttunk, hallottunk mindenkit, de nem is mi voltunk a zsűri, hogy muszáj lett volna. Volt Nyírvana kopi, asszem harmadikok lettek, volt szlovák BLS látványzenekar. Beer Society néven. A gityós úgy látszott és úgy játszott, mint Zakk Wyld. Na jó, ez utóbbit lehet, hogy csak szerette volna. Volt egy magánszám, szerényen Number One néven, melyben egy 18-20 körüli, kib tehetséges, jóképű, jól öltözött rockisten nyomta egyedül a gitármágiát a digitálisan, önkezűleg megkreált zenei alapokra. Igen ügyes volt a mókus. És bár volt virga és komolyzenei hatás, súlyos riff és lebegés is az ujjaiban, banda és ének nélkül kicsit uncsinak tűnt. Övé lett a szekond prájsz és a közönségdíj. Pedig ránk is nyomták a cimbik lelkesen a voksokat! Azért a hazai pálya mégiscsak hazai pálya...
Aztán volt főattrakció is, a lengyel AC/DC, azaz a TSA formájában. Tisztességesen pakolták a húzós, kő Angus riffeket és az érces énekdallamokat. Kár, hogy engem auszi kollégáik se hatnak meg. Lalóéknak viszont eléggé teccett. Ünnep (komolyan, ilyen állami izé) lévén alig volt nyitva valami, ezért olcsó sörért zarándokolni kellett időnként. Na jó páleszért is. Volt valami lengyel, vodkának nevezett, de Beher színű és ízű cucc, amivel (megfázástól rettegve) torkunkat ápolgattuk és gyomrunkat melengettük. Kafántos volt. Érdemes lett volna hozni belőle ízelítőt. Na, majd letközelebb!
A éjszaka hosszú volt és biztosan emélkezetes is, csak én nem emlékezem. Már... Vagy már másnap sem? Már nem emlékszem. Egy fontos dolog van, amit még le kell vésnem. Ez a helyi kántor. Na az ám a figura. Petrykék szerint a falu bolondja. A látottak, hallottak alapján szerintünk is. Gyanútlanul üldögéltünk a fűben, még 6-7 körül, hiszen még szinte világos volt, amikor őharcsabajszúsága megérkezett a 160 centijével és szinte szó vagy kérdés nélkül danászni és hozzá tapsolni kezdett a zsoltárokból megszokott kicsit kántálós hanglejtésekkel és elég vicces kappanhanggal. Háááát nehéz volt eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Ez azonban őt a legkevésbé sem zavarta. Szépen végigénekelte, ha egyszer elkezdte. Juhúúú!
A mulatságos éjszaka megsiratta közelgő távoztunkat, hisz csúnyán áztatni kezdett. Egyszercsak lakba és nyugovóra tértünk, hogy reggel korán (nyolc körül) útra kelhessünk. Így is történt. Az út mondhatni eseménytelen 12 órából állt. Csak tankolni és enni álltunk meg. Na és egyszer cseszkózni, hogy hozhassunk haza némi szörprájzt is.
Reggeli nélkül indultunk, ezért pokolian éhesek voltunk, beugrottunk hát egy mekibe. Az ugye mindenütt egyforma. Meg benne a kaja is. Csak nem mindenhol tudod elmondani az illetékeseknek, hogy mi a szent szart is szeretnél enni. Főleg, ha vega vagy és mindenhez lengyelül van megadva, hogy miből is áll össze. Na itt estem kétségbe, hogy eshetek össze az éhségtől... Aztán mégse. Ilyen lapos, sajtos, lepényke szerűt ettem, amit Kanapkának hívtak. Az íze meg olyan volt, mintha nem lenne íze. Sajtos semmilyen. Azért csak legyűrtem, s a többiek menüjéből származó hasábburgesszal dugaszoltam le és mostam ki ízét(?) a számból. Ilyet se többet. Egy országban se!
Aztán megszavaztuk, hogy beugrunk vásárfiáért egy gazdaságos hipermarkecbe. Vélvén, hogy biztosan találunk egyet. Sokáig nyoma sem volt... aztán egyszercsak Lajos felkurjantott, hogy Ott egy! S lőn talált is egy kamiont a jól ismert piros-kék felirattal. Ha már nem is az, de odavezethet bennünket. Kövessük! Szólt a jelszó, de nem követtük. Mégis leltünk egy ilyen bótot. Vettünk ezt-azt. Én a legkevesebbet. Pedig találtam szójapástétomokat (5-6 félét), csak a lengyel nyelvismeretem mérsékelt (nulla) volta miatt nem mertem venni belőlük. Nem baj, majd itthon fogadtam meg, de azóta sem jártam honi tecskóban. Sajna nem esik útba. Kerülni (nem kicsit, nagyot!) meg lusta vagyok. Nem kicsit. Nagyon.
Go home! Meglestük nappal a lámpafényben gyönyörű tátrai várakat, meghallgattuk valamelyik szlovák rádió alig zenélő, folyton beszélő műsorait, kockára vagy épp nagyon is laposra ültük az altájunkat, Laló egy életre megunta a kormányszorongatást (még jó, hogy nem botkormány...), majd megkönnyebbülten lélegeztünk fel a magyar rockrággyó hagjainak hallatán. Hazaértünk! Na jó, még nem egészen, de már csak negyvenpár kilómetró Bp. és azon belül a saját ágyunk... 20 óra. Ekkorra kerültem haza. Kicsit hullán, de telve élményekkel. Jó volt. Mennénk újra!
Hamarosan (de tényleg) jön a vasárnapi Metalchampről a beszámoló, és csak aztán, kiskéséssel az azt megelőző két vidéki buli törpénete. ROKK!
