HTML

Regék a Vastrabant vándorlásiról és zajzásiról

2007. október 13-ra virradó éjjel, Kecskemétről hazafelé, kisbuszbéli álomból riadva, némi alkoholos túlfűtöttségtől hajtott enyhe, de legalább hangos szófosásba gabalyodva az a gyönyörű gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy blogot írok zenekarom, a Vastrabant (VT) hányattatásairól. Hátha lesz, aki elolvassa.
2007.11.15-én beindult a Vastrabantról írták rovat. A legújabb linkeket majd jól kipirosozom! :)

Kiegészítmény (a' előbbihe')

2009.01.26. 19:59 Samu (VT)

   Egy apró, de (számomra) igen kellemetes és talán tanulságos szösszenetet elfelejtettem elkövetni az előző, Gödörös mélyrepülésünkről szóló beírmányomban. Lássátok!

   Egy ficak, aki bár nem ropta az első sorban láthatóan jól érezte magát előadásocskánk alatt, elég lelkesen dícsért bennünket, valami ilyesmi is elhangzott a szájából:

 - Ti vagytok a metal belgái, csak jobbak. Bár az első lemezük nekik is király, de ti is nagyon jók vagytok zeneileg és szövegileg is.

   Azt nem merem megkockáztatni, hogy szó szerint ezt mondta, de szerintem túl sok eltérés nincs az eredetihez képest, és a lényeg úgyis benne van. Faszák vagyunk! :)
Jeeeeeeeeeeeeeeeeeeaaaaaaaaaaaaaaaaaaah!

2 komment

Címkék: szöveg izé

Eklektika alternatív közegben

2009.01.23. 19:55 Samu (VT)

   2009.01.19. Budapest, Gödör Klub - Anonym Project, SZER, Vastrabant

   Újra Gödör. Melyet a kellemes, sőt nyugodtan mondhatjuk forró fogadtatású nyári buli után kissé kétkedve, de bizakodva vártunk. A szervezés hozott izgalmakat. Volt fixálás, tévedésből lemondás, újra fixálás, aggódás reklámokban nem szereplés miatt, de tető alá került a buli, melyre tulajdonképpen az Anonym Porject hívott meg minket. Az odaút nem hosszú, de izgalmas, ha Arnie nem emlékszik, arra hogy Dávid tájékoztatta volna, hogy hatra megy érte, vagy ha Dávid véletlenül tényleg elfelejtett szólni neki, így előbb engem gyűjtöttek össze - mivel, kivételesen nálam volt az erősítőm, nem a próbateremben -, aztán mentünk dobért és a verőemberért. Majd a próbaterembe, ahol kipróbáltuk a motyómat összerakva, lévén, hogy a láda kölcsön volt adva, s az akkori szerelése óta nem hallottam szólni. Szerencsére működött, így nem kellett más zenekart mozgósítani, hogy pótolja. Egy ily rövid út - Kőbányáról az Erzsébet térre - eseménytelen is lehetne, de ez nem volt az. Muszáj valaminek történnie. Még unatkoznánk a végén. Vagy már az elején. A Gödör autóval elég neccesen, vagy viccesen megközelíthető hely. Kisbusszal csak egy irányból tudtuk megközelíteni, ami azt jelentette, hogy az útról ráfordulunk a zebrára, majd arról a díszkővel lerakott térre, hogy 100-150 méter után a lépcsőn hurcolhassuk le a szép nagy ládikákat és a dobokat. Épp a zebrára fordultunk volna rá, amikor szembe találtuk magunkat egy morcos arcú apukával és a babakocsijával, és nagyon nem állt szándékukban félre állni. Ezt az apuka szóvá is tette, bár magázva, de talán nem a legfinomabb hangnemben. Természetesen próbáltuk tudatni vele, hogy belátjuk igazát és nem jókedvünkben akarunk behajtani, hanem kényszerből, ezt nem nagyon akarta elfogadni, mondván, hogy a díszkövet már így is összegányolták az autók - közülünk valaki szerint a deszkások segítségével. Volt némi egymás mellett elbeszélős szópárbaj, mely egy tőlünk elhangzó "Nagyon rendes vagy, köszi!" mondattal és a fickó nyújtott középsőujjas lendítésével végződött. A többiek kicsit zsörtölődtek az értelmiségi értetlenségén. Próbáltam nyugtatgatni őket, hogy azért lássuk be, hogy igaza volt, még akkor is, ha a Gödör - ki tudja ki hibájából - igen rosszul megközelíthető is. Nem szeretem az ilyen inzultusokat. Főleg, hogy könnyen el tudom képzelni magam a fickó helyében, ugyanis magam is eléggé ki tudok borulni az önző és gátlástalan autósoktól.

   (Januári) hétfő lévén mindhárom csapatban volt némi félsz a dolgok várható alakulása miatt, ezért volt némi mentális és verbális ökölharc a pozíciókért, hogy ki mikor és hányadiknak játsszon. Az elég egyértelmű volt, hogy az Anonym Project lesz az első, hogy viszonylag időben tudjanak M.óvárra hazaindulni, így a második helyért folyt a küzdelem. Na jó, nem volt igazi küzdelem. Kicsit mi is szerettünk volna másodikok lenni - tartva attól, hogy jó magyar szokás szerint minden csúszik és igen későn kerül a harmadikra a sor -, de a SZER talán nálunk is jobban, kilences kezdéssel csábították ugyanis cimboráikat. Lett végül szigorú időbeosztás és nekünk (a harmadiknak) garantált fél tizenegyes kezdés, amit nagyjából sikerült is tartanunk.

   Először az Anonym Project triója nyomta el kissé kispálos alterock muzsikáját, melyet most a múltkorinál (arról a buliról még nem írtam, de fogok) jobban figyelemmel kísértem és élveztem már csak amiatt is, hogy többnyire értettem a szövegeket is.
Energikusan és jól játszottak, picit folkos felhangjaik és a gitárszintis prüntyögések jól színezték a zenét, meg jófejek is. Az egyik dalban aztat éneklik, hogy "allesz pozitív" (fonetikusan). A koncert végén meg is kérdeztem tőlük, hogy ez dajcse verzió: Alles positive vagy magyar folklór változat: a' lesz pozitív. Nem mondom, hogy rögtön értették, mit akarok, de sikerült mosolygásra késztetni őket. :)

   Következett a SZER (Szabad Európa Rádió), akiknek nem rég jelent meg a lemezük, mely a honlapjukról letölthető, s akiket még boldogult vidéki lány koromból, a kétezeres évek legelejéről ismergetek már. Akkoriban létező, Argó nevű bandámmal nyomultunk velük valahol egyszer, vagy talán kétszer. Ők ugyanazt a nyugis alter muzsikát, mint anno. Egyfajta modren bítnek is nevezhetnénk, és ahogy elnéztem, a felállsuk sem sokat változott. Bár ebben nem lehetek biztos. Mindkét banda előtt összegyűlt pár ember és ringatózott viszonylag nyugis előadásukra. Menet közben egy-két asztal megürülni, majd újra elfoglalódni látszott, így kellemes meglepetésünkre lehet, hogy többen voltak a mi kezdésünkkor, mint amikor a SZER kezdett. De ez megint csak egy tipp.

   Szóval jöttünk mi. Megint hangosan és energikusan. Meg persze változatosan is. Én jó szokásomhoz híven ezúttal is körbe ugráltam a színpadot, szerencsére ezúttal Lalót is sikerült bevonnom némi táncmulatságba. Igyekeztünk jól szórakozni és jól szórakoztatni. Szerintem (és a visszajelzések szerint) sikerült. Egészen jól nyomtuk. Még önmagunkhoz képest is. Jó buli volt. Kár, hogy az egyik fránya ugrásnál (pontosabban az érkezésnél) sikerült megrántanom a térdemet, ami azóta is kínoz, így kénytelen leszek szaksegítésget igánybe venni. Faragtatok fából gömbcsuklót a térdem helyére. Az mégiscsak természetesebb anyag, mint a fém...
Zúztunk, szakítottunk, táncoltunnk, daloltunk és a nép velünk mulatott. Ami már csak azért is jó hír, mert egy ilyen igazi alter helyen megvan az esély a hűvösebb fogadtatásra.
A színpad előtt volt egy olyan figura, akitől mindenki besírt. Olyan mozgása és arckifejezései voltak, mintha skizo lenne és másodpercenként váltanák benne magukat a személyiségek. A buli hevében még kézállásba is megpróbált felmenni. Persze sikertelenül. Szerencsére senkit nem tört össze. Még magát sem.
A buli után még maradtunk egy darabig, lehűlni, beszélgetni az eljött ismerősökkel s így távoztában még kaphattam egy grimaszt az előbb már említett lelkes fickótól, akit addigra már a barátnője támogatott.

   Utólag tudtam meg, hogy tetszettünk az illetékeseknek és nálunk magasabban jegyzett kollégáknak is, így visszatértünk várható. Talán már márciusban. De addig hátha találkozunk még... valahol... valamikor...

Szólj hozzá!

Címkék: zene rock koncert beszámoló metal élmény show alter kaland vastrabant rocknroll

Kolesz N' Roll

2009.01.09. 16:15 Samu (VT)

   2008.11.03. Budapest, Vásárhelyi Kollégium - Solar Surf, Vastrabant

   Kicsit szkeptikusan vártuk ezt a hétfői napot, még azzal együtt is, hogy egy koleszban került megrendezésre az összejövetel, vélvén, hétfőn talán még a koleszosok sem engedik el magukat annyira, hogy legalább egy kis "ereszd el a hajamat" összejöhessen. Sajnos nem sikerült tévednünk.

   Időben érkeztünk, ahogy (Pesten) szoktunk, a szörfösök meg némi eltévelyedés miatt picit késtek, ahogy az messziről (Debrecen) jött embereknél nem is oly meglepő. Megérkeztükig be- és felpakoltuk a cuccot, melyet jó alaposan bemikrofonozott az elég nagy létszámú és egészen felkészültnek tűnő technikusi csapat.
Annak, aki még nem járt a VHK földszinti bulitermében, csak annyit kell tudnia, hogy egy közepes méretű vidéki, kisvárosi művház nagyterméhez hasonlatos helyiségről van szó, normális méretű színpaddal és retró hangulatú, nem túlcsicsázott italpulttal a színpaddal szemben. A termeben lévő elnyűhetetlennek látszó old school fotelekből boxokat építe
ttek a szervezők és velünk együtt várták az érintettek megérkezését.

   Ahogy arra számítottunk is, először a napszörfösök érkeztek meg s csak jóval, a beállás és mindenféle technikai machinációk után kezdett igen-igen óvatosan szivárogni a kollégisták dicső népe. Úgy 22 óra (magyarul 10 óra) magaslatában megunván a várakozást a húrok közé csapott a Solar Surf leánysága és legénysége. Addig sajnos igen cudar szövegű és zenéjű mulatósos, rockos, izés zeneféleséggel próbálták szórakoztatni a jelenlévőket a keverőmesterek. (Ha így utólag belegondolok, az elhangzottakat talán előjelnek is tekinthettem volna...)
Jómagam abban bíztam, hogy a nem kevéssé intenzív hangzavar, amit a zenekarok keltenek, majd letereli a szobákból a népet. Ha másért nem, hát kidühöngeni magukat, hogy mi a fene is folyik ott. Sajnos nem így történt. Páran (nem túl sokan, de nem is ketten-hárman) tök nyugisan üldögéltek, beszélgettek a folyosón és az előtérben, úgy tűnt, eszükbe sem jut, hogy benézzenek a koncertre. Pedig csak pár lépésnyire voltak. Talán ha nem hétfő lett volna... Vagy nem rock... Bár ahogy hallottam az előző heti Roy és Ádámon sem telt meg a terem...

Értetlenül állok az emberek érdektelensége előtt.

   Az éjszakai napszörfözés igazán jó móka volt. A honlapjukon található dalok alapján modern, kicsit popos rock zenét vártam tőlük, így meglepett, amikor Hendrix és Zep dalok is felbukkantak a repertoárban. A műsor azonban ezekkel együtt is igen egységes volt, minden dalt hasonlóan fílingesen és koszosan adtak elő, így egyedül némi vokált és a közönség lelkes mozgolódását hiányolhattam bulijukból.

   Szokásunkhoz híven gyorsan elfoglaltuk a terepet és belekezdtünk az észosztásba. Ezt időközben befutott barátaink (pl. a Bijou és a Flash zenekarok muzsikusai) is "elmélyülten" hallgatták. Nem játszottunk semmi extrát, sem a műsor hosszát, sem az összetételét tekintve. Kb. 50 perces besztofot nyomtunk. Azt tudjuk a legjobban. :)
Úgy tűnt, a csekély számú kollégistát vagy arra járót sikerült magunk mellé állítanunk. Volt taps, és a beépített embereink szerint sok pozitív megjegyzés és állítólag még "Vissza!" is, csak az a színpadon sajnos nem hallatszott... Talán legközelebb. Az ilyen ingyenes bulikban mindig abban bízunk, hogy legalább pár embernek sikerül oly mértékben felkelteni a figyelmét, hogy legközelebb találkozásunkkor már ne véletlenül botoljon belénk. Talán most is sikerült...

Nagyobb megrázkódtatás nélkül hazajutnunk szerencsére igen.

De legközelebb jobb(???) volt, mint azt azóta már tudjuk... ;)

 

Szólj hozzá!

Címkék: flash zene rock koncert beszámoló metal élmény vastrabant rocknroll bijou

Képes beszámoló az arlói tóparti rock party-ról

2008.12.13. 18:20 Samu (VT)

   Úgy néz ki, hogy bokros teendőim (nem csomagot készítek ne aggódjatok) miatt már két beszámolóval tartozom itt, de megpróbálom majd bepótolni őket.

Addig nézzetek, hallgassatok meg bennünket muzikálisan és verbálisan itt. A hangonyi Eleven Tv rögzítette nyári arlói koncertünk egy részét és készített velünk interjút. Köszönjük nekik.

3 komment · 1 trackback

Címkék: zene rock koncert beszámoló metal élmény show kaland rocknroll

Szörnyűséges karambol: a Vastrabant belement a Moszkvicsba!!!

2008.11.14. 21:52 Samu (VT)

   2008.11.13. Budapest, Moszkvics Underground: Vastrabant, Sprotni

   Őszintén megvallva mérsékelt lelkesedéssel és nem kis fokú szkepszissel vártam ezt a bulit. Valószínűleg a jobb vállamban most már hónapok óta motoszkáló izomgörcs, s annak zsibbasztó és fájdalmas hatásai, az abból fakadó kialvatlanság, a begyűrűző fáradtság, valamint a mostanság valahogy időnként előjövő (de talán csak a zenei életet, a popszakmát érintő) apátia miatt. De lehet, hogy a hely és a társzenekar ismeretlensége és egyes részletek (számomra) utolsó pillanatban történt fixálása sem tett jót a hangulatomnak.

   Kilenc órai kezdés volt előirányozva, amit szerettünk volna tartani, ezért igyekeztünk időben (fél nyolc körül) érkezni. Sikerült is. Mindenkinek. A mostanában, pesti rendezvényeknél szokásos módon két csapatban érkeztünk. Az egyikben a Dávid, Móni, Arnold, dobok, Lau, a másikban a Laló, Milu, erősítők volt a felállás. Piros, aki szervezte a bulit, már tett színhelyén várt bennünket. A villák tövében nem volt egyszerű megtalálni a Moszkvicsot (pirinyó, megvilágítatlan, kisbuszok által takart tábla hirdette csak az undorgrundot), emiatt mentünk is lelkesen egy kört a
tömb körül. Beraktuk, amink volt és rácsodálkoztunk a színpadon zajló eseményekre. Egy vendéglátós csapat nyomta a popot, elég profin. Csinos, igen jó hangú csaj vonaglott szexysen, és énekelt tűzvörösre kifestett ajkaival, kopasz, (mint utóbb kiderült izmos, combnyi karú) fickó énekelt és akusztikusgitározást imitált, hosszú hajú gitárhős gitározott, visszafogott arcok nyomták a szinti, a dob és a basszgitár mögött. Az imitáció kifejezés a másik gitárosra is érvényes, hallani ugyanis egyáltalán nem lehetett őket. Csak a dob meg a basszus, kicsit a szinti és a vokális teljesítmények, na és persze az angolul elnyomott konferansz rizsák juthattak el a színpaddal szemben ülő zsűrihez és a mögöttük álló, mindent rögzítő kamerához. Egy casting, magyarul meghallgatás közepébe csöppentünk ugyanis. Nem tudjuk, hogy hová, milyen fórumra kerestek zenekart, de az elhangzott dalok (Sexbomb, Walkin' On Sunshine stb.) alapján mi egy tengerjáró hajóra tippeltünk. Valószínűleg jól... A konszolidáltan öltözött csapat profin előadta, amit kellett, aztán lassan, nagyon lassan elkezdett lelopakodni a színpadról. A korábban elegánsan verő dobos macinacira vetkőzött és úgy látot kellékei lebontásához. Igaz, hogy sok cuccuk volt, de ezzel együtt is halálosan lassan hagyták el a deszkákat. Ezt sajnos nem is bírtam magamban tartani (persze nem előttük, hehe):

- Amilyen profin játszanak, olyan gyengék pakolásból...
- Persze, vendéglátósok, ők mindig záróráig játszanak, aztán van idejük kényelmesen pakolászni - mondta Lajos.
- Majd megtudnák, ha a Trafóban játszanának és tíz perccel a műsor vége után szedni kellene a sátorfájukat. Kifelé az utcára...

A holmi el/kihordásából a csapat dísze, a dús alsó ajakkal megáldott hölgyemény is kivette a részét. Ahogy a dobokat hurcolta, Arnie-val meg is jegyeztük, hogy milyen csinos roadjuk van. Bezzeg nekünk. Bár csajszemmel a Milan is lehet csinos. Csak lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb szó rá. :)

   Közben gyorsan egyeztettünk a Sprotni legénységével (akik nevével már érkezésünk után eljátszottam a nyóckeres repper egyik dalát megtekerve: Sprotni, megyünk sprotni...) a kezdésekről, befejezésekről és a műsoridőkről. Mi 45-45 percben gondolkodtunk, hogy az egybegyűlteknek ne a Moszkvics sluszkulcs legyen a munkába, suliba indítójuk. Sprotniék azonban jelezték, hogy ők általában egy-másfél órát szoktak játszani, és nem szívesen húznak a műsorból. Ez fél kilenc után pár perccel történt. Végül abban egyeztünk, hogy tízig játszhatnak, aztán miénk a placc. Úgy vélték, hogy gyorsak és ügyesek lesznek (ehhez a cuccainkat is felajánlottuk használatra, a dobot igénybe is vették) és kilenckor kezdeni fognak, de ez sajnos nem jött össze, majdnem fél tíz lett mire élesben a húrok közé csaptak. Azt már előzetesen sikerült megtudnom róluk, hogy lájtos, bítes rockot aprítanak a levesbe. Ehhez a helyszínen annyi plusz infót kaptam, hogy az énekes srác "hivatásos" operetténekes. Ez picit(?) meglepett, de tulajdonképpen hallható is volt, ha belegondolok. Repertoárjuk elég meglepő összetételű volt. Hallhattunk benne sok más mellett Sweet Home Alabama-t a Lynyrd Skynyrd-től, Paint It Black-et a Rolling Stones-tól, Karneval-t Karel Gott-tól és Menj Eszter innen, innen-t a Hair-ből. Ennek megfelelően volt vendégherflis és az énekes által előadott tangóharmonika-kíséret is.
A srácok korrektek voltak és időben letették a lantot. Így már csak a mi aktivizálódásunk és az ő lepakolásuk hátráltatta ordenáré hangerejű előadásunk megkezdését.

   A Sprotnit jobbára meglepetésszerűen betoppanó kollégám, Zoli és párja valamint barátaik társaságában hallgattam. Érdeklődtek, hogy nem tudnék-e segíteni vagy segítséget szerezni, ahhoz, hogy két lelkes bolgár zenekar (egy punkosabb és egy ska-sabb) Magyarországra jöhessen játszani. Megkérdeztük Pirost és érdekelte a dolog. Lehet, hogy lesz nemzetközi kapcsolat? Jó lenne...

   Végre eljött a mi időnk és lelkesen vágtunk bele a mókába. Extrák nélküli repertoárt állítottunk össze, ha csak az nem extra, hogy egyre inkább újabb és még újabb dalok szorítgatják kifelé a CD oly sokszor elhangzott opuszait. Most valahogy elhúzódott az átszerelésünk és a beállásunk, ez annak is köszönhető, hogy igyekeztünk jól, és nem túl hangosan szólni. Mondanom sem kell, hogy az utóbbi nem sikerült. Valahogy mindig elég rendesen felcsavarjuk a hangerőt. A technikus srác most is inkább visszavetetett a gitárból, amit én próbáltam követni, Milán azonban menet közben jelezte Lalónak is, de főleg nekem, hogy adjunk még egy kis kakaót a cuccra. Nem tudom, ez mennyire ment kint az ének érthetőségének rovására, de a színpadi kontroll jobban hallható lett volna, ha nem üvöltenek annyira a gitárok. Na meg a dob, amit ha Arnie jól megsuhint, akkor nekünk is muszáj tekerni a volumét!
Az egybegyűltek jól szórakoztak, a látszat (fej- és lábmozgások, helyenként és időnként tánc) legalábbis erre engedett következtetni. Igaz tették mindezt a falak mentén félkörívben, de ez bennünket nem zavart abban, hogy magunkat jól érezve, elengedve szórakoztassunk. Jó volt látni, hogy minden irányból nyitott, érdeklődő arcok tekintenek felénk.
A program végén a
Vissza! nem volt se túl hangos, se túl egységes, de azért nyomtunk egy kis ráadást. Közvéleményt kutattunk, hogy Állat legyen-e vagy Nagyszínpad, majd mindkettőt elnyomtuk. Jó volt. Ázottra izzadtuk magunkat. Az egyik dalban, asszem, a Tutiban ugrottam egy suta, ritmuson kívülit, amin összemosolyogtunk Dáviddal, majd összevissza, a zene lüktetésétől és egymástól is eltérő ugrálásba kezdtünk. Mókás volt. Gondolom, mindenki normálisnak vélt bennünket. :)
Persze, denszeltem kicsit a színpad előtt a
légüres térben is, na meg Laló mellett is, úgy hogy a parkettről másztam fel hozzá. Helyem volt, időm is, akkor miért ne?
Szóval jó volt. Szerintem mindenkinek. A nép persze eléggé megcsappant mire végeztünk (kb. fél dél), de ez munkanap révén nem róható fel nekik. Mi még száradtunk és csevegtünk egy kicsit, pl. Mónival a Dáviddal közösen elkövetett agykontroll tanfolyamukról és annak jótékony, mondhatni gyógyító hatásairól. Aztán szépen haza vitorláztunk. Ahogy jöttünk, előbb két irányba, majd teljesen szétszóródva.

   Jó volt. És a hely is teljesen rendben van. Kulturált körülmények, igényes hangosítás, tetszetős és talán exkluzív akciók (pl. sör + vodka + kovászos ubi). Egyetlen dolog nem tetszett, mégpedig az, hogy a színpad első két sarka le volt vágva, amitől megijedtem picit. Attól féltem, ha nem figyelek, akkor óhatatlanul lezuhanok a nép lábai elé és összetöröm magam (és hangszerem), hogy öröm lesz nézni. Szerencsére ilyesmi nem történt. Beosztottam viszonylag kevés helyemet és vigyáztam magamra. Ha lehet, megyünk máskor is. Az eddig elmaradt beszámolót pedig hamarosan összehozom. Türelem! Már, ha várja valaki. :)

9 komment

Címkék: zene rock koncert beszámoló metal élmény show kaland vastrabant rocknroll

Vidám hejehuja némi blamával fűszerezve

2008.11.02. 18:14 Samu (VT)

   2008.10.29. Budapest, Trafó: AltF4, Vastrabant

   Újra feltölteni és feltöltődni készültünk a Trafóba, ahol tavasszal igencsak jó mókát kanyarítottunk össze az AltF4 legényeivel és az egybegyűltekkel. Ilyesmit szerettünk volna összehozni most is, bár bennem volt némi szkepszis a hétköznap és a viszonylag kései kezdés miatt.

   Időben indultunk, de úgy is foglamazhatnék, hogy egy kicsit korán. A Trafóban kilencig egyéb rendezvény miatt tilos a zajongás, a rocskendroll, ennek megfelelően a technikai személyzet sem érkezik túl korán, hiszen érdemben úgysem tud melózni. Szóval bőven nyolc előtt ott voltunk, megcsodáltuk az autós bejáratnál a földbe süllyedő hamutartónak látszó oszlopot, bepakoltuk, ami nálunk volt majd lelkesen kostatáltuk, hogy a ablakbázáró gombkombinációról elnevezett csapat már előttünk megérkezett és a fogyasztást is elkezdte, de nem ám úgy Norbi módra, ápdétesen. Szétszórtuk a motyót és hamarosan mi is csatlakoztunk, próbálván beilleszkedni a fogyasztói társadalomba. Legalább ezen az estén. Arnie meg közben dobot szerelt. Szerencsére nem túl sokáig. Hamarorsan elkezdtek csordogálni a mindenféle népek, pl. Lalóék az amplifikátorokkal, barátok, ismerősök és kedves kollégák hatalmas lelkesedéssel, valamint a korábban a folyosón tartott internacionális állófogadásról is beszivárgott pár érdeklődő.

   Az események kb. fél tíz körül kezdtek felpörögni, mikor is az AltF4 legénysége elkezdte a hangpróbát. Háromnegyed után kevéssel végre beindult élesben a rokk és azt kellett megállapítanom, hogy a srácok érezhető fejlődésen mentek át a tavasz óta eltelt hónapokban. Az újabb nóták kicsit karcosabb hangvételűek és energikusabbak is elődeiknél. Eddig sem volt rossz döntés AltF4-re járni, de a későbbiekben egyre nagyobb élmény lesz az biztos. És a szövegekre is érdemes odafigyelni.

   Nem tudom, pontosan mikor hagyták el a színpadot, az biztos, hogy a közönségnek, a lelkes fogadtatásnak hála két ráadást is játszhattak. Ezután jöttünk mi. Igyekeztünk, de a két plusz mikrofon hadrendbe állítása kicsit megnövelte szokásos 5-10 perces átszerelési időnket. Jól kipislantottuk magunkat és indulhatott a parasztrokk. Hangszórókból ki, fülekbe be. Érdekes - nem egyszeri és nem csak Trafóbéli - tapasztalat, hogy míg a szaundcsekk alatt egészen jól hallható minden és mindeki az emelvényen, addig, amikor már élesben megy a lövöldözés, némiképp a káosz és a hangzavar lesz az úr. (Állítólag a mindenféle hangzásbéli eltéréseknek és anomáliáknak lehet az oka az elektromos rendszerekben, hálózatokban lévő zaj, zavar és a feszültségingadozás is. Ezek kiküszöbölésére, kiszűrésére vannak már eszközök, csak sajna ezen az szinten egy zenekarnak ilyesmibe invesztálni még nem a legfontosabb és kifizetődőbb.)
   Szóval nyomtuk a szeleburdi bíttet egymást nem a legjobban hallva, mikor - legalább öt, de inkább tíz év után először - (extra igénybevétel nélkül) elszakadt az E húrom. Blama. Basszgitárosok igen ritkán tépnek húrt. Főleg koncerten nem illik. De ha mégis, akkor legyen az embernél tartalék. Nálam nem volt. Naná! Miért is lett volna? Az elmúlt igen hosszú évek alatt egyszer sem volt rá szükség, így meguntam és abbahagytam a cipelését.
Első lendületemben elkértem Gergőtől a szárazfáját (első szóra, hezitálás nélkül adta!!!), feledvén, hogy azon egyel kevesebb húr van, ami nem teszi lehetővé a dalok egy az egyben történő eljátszását. Gondoltam -  már játék közben - menet közben megpróbálom transzponálni a szükséges részeket. Persze, hogy nem ment. Legalábbis nem zökkenőmentesen, így abbahagytam a kínlódást és inkább cserehúrt kértem. Gergőnek ez is volt. Fantasztikus a csávó. Ezúton is örök hála a kétrendbeli segítségért és bénaságom orvoslásáért. Míg a többiek ügyesen és sikerrel elnyomták az Eladó a menyasszony című balladánkat , addig én Milán segítségével (kösz Milu!) lecseréltem a fránya húrot és újra beszálltam a fergetegbe. A kései óra miatt lassan apadozott a jelenlévők száma, de nem lankadtunk, kirobbanó energiával zúztunk. (Én a húrszakadásból adódó letörtségemet és indiszponáltságomat is próbáltam lelkesedéssel ellensúlyozni, több-kevesebb sikerrel...) A buli jó volt, a nép mulatott, amennyire lehetett, mi is. Talán én a legkevésbé. Még most is összeszorul a gyomrom, ha rágondolok. Sebaj. Ezentúl újra viszek póthúrt, hátha évekig nem lesz rá szükség! :)

   Nem túl szerencsés Trafós specialitás, hogy a koncert vége után pár perccel a hely elhagyására kérik az embereket, akik előbb még megszárítanák izzadt testüket és tán fogyasztanának is valamit, a küzdőtér porát lemosandó.
Szóval hamar felszólítottak bennünket, ezért gyorsan menekülőre fogtuk a dolgot. Mókás volt látni, hogy az ajtó előtt 10-20 ember tovább sokasodik, beszélget, nevetgél. Sajnos nekem a búcsú pillanatai sem sikerültek túl fényesre, a góré (Laló) ugyanis fejmosásban részesített, mivel szerinte az utóbbi pár koncerten több hibával játszottam, mint szoktam, azaz kicsit alul múltam magam. Okként a nem nézem át a dalokat (próbán szinte mindig átnéztük) és túl sokat mozgok, ami fasza és K hangulatos, de a
show a játék rovásásra mehet (Ez utóbbi bizony így van...) verziókat hozta fel.
Kiemelte a tarjáni koncertet, ahol szerinte olykor erősen mellé is énekeltem. Ez leginkább amiatt furcsa, hogy akkor és ott és azóta is mindhárman a triós felállás legjobb koncertjének tartottuk (már csak amiatt is, mert jól hallhattuk magunkat és egymást a színpadon, így könnyebb volt jól játszani, énekelni) és az ott jelenlévő énekes csajok is dícsérték vokalizálásunkat. Szóval, talán ezt ott és akkor kellett volna. Az tuti, hogy a szerda nem az én napom volt. Talán érthető okokból. Azt is elismerem, hogy vannak jó, jobb és kevésbé jó teljesítményeim (ahogy azt ezen hasábokon is meg szoktam említeni  és ahogy az mással is megesik), de hogy egy ideje folyamatosan mélyrepülnék, azt azért kétlem. Persze ebben nem sikerült megegyeznünk. De van ez még így pár dologgal. És ez így is van jól. Persze harag nincs. Bírom én a kritikát. Csak nem szeretem. Főleg, ha ilyen. :)

   Dávidék hazaszállítottak és igyekeztem mihamarabb elaludni. Persze nehezen ment a sok izgalom miatt... Aztán arra ébredtem 1-2 óra alvás után, hogy azt betűzöm, hogy Velkopopvice. Biztosan normális vagyok. Aztán elkezdtem rágódni az éjjel történteken, elhangzottakon, mert ilyen hülye vagyok és így szinte semmit nem aludtam. Agyamban először a Pistols feldolgozásunk „Ne járassad az arcodat/Mert kirúghassák a balfogad” része zakatolt, majd ezt száműzendő a Don't Worry-t vettem elő helyette. Persze attól sem szabadultam könnyen, így egyszercsak reggel lett. Midőn is 100 Folk Celsius gyermedalok hangos éneklésével riogattam a szomszédokat, igyekezvén kilúgozni káosztól tompa agyamat. Ezen dalok éneklését "közkívánatra" a gyárban is folytat(hat)tam megnyugvásomra és lelki békém épülésére.

   A Trafó oldalán azt írták rólunk előzetesben: „A Vastrabant keménykötésű karcos rockzene.” Hát ja, valami olyasmi és szerintem mindenkinek hallania kellene. 

 

9 komment

Címkék: zene utazás koncert beszámoló metal élmény show kaland vastrabant rocknroll

Rock a hegyekben - Győzihon meghódítása

2008.09.21. 14:08 Samu (VT)

   2008.09.20. Salgótarján, Klubház Söröző: Vastrabant, Solar Surf, Cherokee

   Hajdani bányászvárosba vittük az eszmét. Egy olyan klubba, ahol előző életemben (úgy értem, előző zenekarommal) már jártam és nem voltak rossz emlékeim. Az indulás ideje körül voltak viták, ugyanis a kilencórai (21:00) kezdéshez és a vélhetően egy-másfél órás úthoz képest kicsit korainak tartottuk - vélhetően érthető módon - a kettőre vagy háromra időzített startot. Így lett belőle négy. Abból meg - legalábis nekem, ugyanis én kerültem utoljára a buszba -  majdnem háromnegyed öt. Szép nagy kisbusszal vetőtdünk. Voltunk benne nyolcan - egy hölgy és hét úr(?) - és úgy tűnt, szűkösen talán egy kilencedik is elférne. Elöl Laló vezetett, Arnie navigált, a második sorban három csiroki ült, köztük legújabb énekesnőjükkel Katával, hátul pedig a billentyűs indián, a szervezkedő és én foglaltunk helyet. Az út eseményteéenül telt, szomszédommal beszélgettünk kicsit zenéről, lemezekről, meg megkérdeztem párszor, hogy "Ottvagyunkmár?". De még nem voltunk. Tarjánba beérve felvettük a telefonos navigációs kapcsolatot és zökkenőmentesen megérkeztünk háromnegyed hétre. Kicsit aggódtam, hogy meg fog ölni bennünket az unalom kilencig, de szerencsére még mindig élünk. Mind.

   Mivel, Dávid hiánya miatt trióban toltuk és úgy csak kurtított műsorra vagyunk képesek, rövidségünk okából mi lettünk az est nyitóbandája. Meg a másik két csapat által használt extra színpadi berendezés (szintetizátor) miatt is így tűnt praktikusnak. Ide-odaültünk, cseverésztünk, beálltunk, idogáltunk, cseverésztünk - én mindezeket kesztyűben - és a másik két zenekar setlistet (műsorrend) is írt. Gondoltam, ha már mi kezdünk talán nekünk is kéne. Írtunk. És be is tartottuk. Ritka az ilyen. Negyed tíz körül úgy döntöttünk, hogy elég, nem várunk tovább, kirukkolunk a rokkal az egybegyűlteknek. Voltak talán tízen a másik két bandán kívül. És ebben benne vannak a pultosok is.
A színpaddal - melynek korlátja igen irritálta Katát - szemben három asztalnál voltak emberek. Egy indiános asztal, egy napszörfös asztal és egy páros asztal, ahol már érkeztünkkor is ott ült egy kedves és lelkes ifjú - de nem ám úgy házasságosan!, csak korból fakadólag ifjú - pár. Szóval belecsaptunk. Korábbi triumvirátusos programösszeállításokkor figyeltünk arra, hogy ne kelljen egyikőnknek se túl sokat énekelnie egyfolytában. Most úgy alakult, hogy mindkettőnkek jutott egy-egy 4-5 dalos blokk. Levegő meg nem. Legalábbis nem elég. Főleg, hogy a szörfösök jóvoltából fénytechnika is jobbította az előadást, ami fűtött ám, de rendesen. Jani, kösz a villogást, fasza volt. A szintén szoláris énekmotyónak köszönhetően jól hallottuk magunkat a színpadon, és mint a visszhangokból kiderült egészen jól is énekeltünk. Bár rögtön az elején bejelentettük, hogy van egy énekesünk, aki galádul épp a tengerben áztatja a hátsóját, ezt vagy nem lehetett érteni, vagy mindenki elfeledte, mert abszolút jól működő trióként kezelt bennünket Solar Surfer Dia, csiroki Kata és a lelkes rajongók is. Ismerték a klipet és a lemezes dalokat, és sűrűn kérték az elnézését a város és rockrajongói nevében a gyér látogatottság miatt. Köszi, aranyosak vagytok!

   Ahogy lejöttünk, többen is közölték, hogy vége a bulinak. Mondtuk, ja, jó volt. Tényleg jól nyomtuk. Ez volt a legjobb teljesítményünk hármasban. Pedig nem is nagyon próbáltunk rá. Koncert meg kb. fél éve volt ilyen. Mindegy. Meg voltunk magunkkkal elégedve. És más is velünk. Hát kell ennél több? ;)
Szóval mondogatták, hogy vége a bulinak, mi meg bólogattunk. Aztán mikor kb. harmadjára hangzott el, mindig más szájából és a színpadkörnyéki pakolászás is túl nagy volt, akkor valahogy összeállt a kép, hogy nem csak a miénknek, hanem az egész esti koncertet játszós bulinak vége. Nem nagyon értettem az okát, bár ha akartam, ért(h)ettem is... Én - és gondolom, hogy nem csak én, hanem mi - ezt nem vettük annyira zokon, mert ugye mi kidühöngtük magunkat a deszkákon, viszont a debreceniek, Janival az élen, teljesen érthetően kicsit zokon vették az események ilyen szerencsétlenül való alakulását. Volt kis morcizás, morgás, a végén már részünkről is, de az indiánok sem tudtak nevetni a sors fura fintorán. Bepakolás, búcsúzkodás, hazaindulás. Malőrök a patka megugrásával, csintalankodás a válásra készülő műanyag lökhárítóval. Háromdimenziós puzzle. Aztán út. Nem rövid. Debrecenbe kifejezetten hosszú. Potya...
Többnyire zenét hallgattam. Tök hamar hazaértem. Kb. fél egyre. Eredetileg abban sem bíztam, hogy akkorra sikerül elindulnunk Tarjánból. Most Nyíregyháza jön. Illetve mi megyünk. Bízok...

3 komment

Címkék: zene koncert beszámoló metal élmény show kaland vastrabant rocknroll

Party a parton

2008.09.02. 10:13 Samu (VT)

   2008.08.29. Arló, XIV. Tóparti Rock Party

   Vízparti mulatságra (Fürgyé le és rokk!) vonultunk, szórakoztatni az egybegyűlteket, immár harmadik alkalommal. Lelépés melóból, indulás négykor Pöstről. Dávidék (Ótó + Móni + Arnie + Judit + Hannácska) plusz tízzel futtak be a randihelyre, becsapódtunk Miluval és indult is a Világjárás a kertek alatt fedőnevű akció. Persze rendesen eltévedtünk. Illetve azt tudtuk, hol vagyunk, csak a közlekedési szabályok (magyarul KRESZ) hosszú időn és távon keresztül nem tették lehetővé, hogy arra forduljunk, amerre szeretnénk. Plusz harminc. Az ismerd meg fővárosodat mozgalom ideje és az út többi része alatt én Arnie szejejmével a csaknem kétéves Hanival ismerkedtem, barátkoztam, és az ő anyukájával Judittal beszélgettem a gyermekvállalás szépségeiről, bájos terhes- és gyermeksztorikról.
Repesztettünk a pályán, nyolcvannal, mint a sánta gepárd, a szükségtelen vízforralás vészes lehetőségétől tartva. Aztán Mátrába be: zitty, zötty, sitty, sutty, kinyer, kanyar... Krisnánán huncut Hannát és szüleit kitettük (No para! Másik mobillal [nem telefon] követtek bennünket!) és folytattuk tovább utunkat Arló felé. De az élet nem egyszerű, közlekedni meg főleg nem az, pláne, ha Milu a navigátor. Csináltunk egy jópofa hurkot, így sikerült Sirokot kétszer is megnéznünk. Szép a vár. :)

   Persze nem adtuk fel. Nem vagyunk mi olyanok! B.nádasdon még a Schőn családhoz be kellett volna ugranunk. Legalábbis Milupa és a család szerette volna. Laló hívott, hogy húszpercet csúszik a műsor, ezért megnyugodtunk, így Mr. Schőn kapott némi időt a családlátogatásra. Mi meg cserébe nagyon finom sütit kaptunk. KÖSZI, KÖSZI!!!
A gyors vizit után száguldottunk tovább a tett színhelyére (vagy helyszínére?). A tervezett hét helyett kb. nyolcra sikerült befutnunk, akkor, amikor épp kezdenünk kellett volna. Hivatalosan. Még szerencse, hogy a Bódi Rock Band akkor még lelkesen gyűrte a rockot. A placcon hamar összefutottam Macsyval, aki a Vírusban nyűvi a húrokat, és gyorsan megbeszéltük a későbbi együttivás szükségességének mivoltát. Színpadra (nagysietve) fel, húrokba bele. A műsorban negyedik dalnak egy új, eccer-kéccer jáccott opusz a Pillangó volt beillesztve, amit korainak (mármint a sorban) és rossz előjelnek véltem. Mint utóbb kiderült nem véletlenül. Addig voltunk jók. Aztán elkezdtünk szétszóródni mint vetőmag (vagy pollen) a szélben. És ez a kis káoszszerűség aztán végig ki is tartott. Sajnos. Talán most játszottunk legrosszabbul a csapat történetében. Ez szerencsére a népek nagyobb részének valószínűleg fel sem tűnt, de ha mégis, láthatólag a legkevésbé sem zavart senkit abban, hogy jól érezze magát, ropja a táncot s velünk üvöltse (vagy legalábbis megpróbálja velünk üvölteni) a szövegeket. Vagy bármit csak üvölhessünk. Ez is szép a rock zenében. Akár terapikus célzattal is lehet jó hangosan, faszákat üvölteni. :)

   Aki meg elvonult, otthagyott bennünket, az valószínűleg nem alkalmi indiszponáltságunk miatt tette azt, egyszerűen nem tudott mit kezdeni a zenénkkel. Ezt pedig már megszoktuk, mindig akadnak ilyenek is. Mindenkinek nem tecchet a VT, mer' há', ugye mésse popzene!
De tanulság, ha nem is újdonság, hogy érdemes időben érkezni, hogy legyen idő aklimatematizálódani meg ráhangolódani a helyszínre, a produkcióra és egymásra is...

   Szóval dícsértek bennünket. Szerencsére. (Érdekes, hogy ritkán áll az ember elé bárki azzal, hogy Figyejjé mán öreg, abba kéne hagynotok ezt vackot, mer' ultragáz... Pedig soxor, sokak elé oda kellene, kellett volna már. Reméljük nem tartozunk közéjük!) Mi pedig szerényen és somolyogva fogadtuk a gratulációkat. Egyedül Macsy mondta azt, tekintélyes méretű bólyaként imbolyogva a rockerek tengerében, hogy

 - Bazme' k..va szar, amit játszotok!
 - Ez van barátom, mindenkinek nem tetszhet! - mosolyogtam.

Annak azért örültem, hogy csapata másik gitárosa sokkal pozitívabban nyilatkozott. Újra adtunk interjút a Hangonyi TV-nek, ezúttal Dávid és Lajos fürödhetett reflektorfényben. (Már, ha a tóparti lámpa halvány fénye annak nevezhető...)

   Sógornőm, Edina többször is hívott telefonon, legutolsó alkalommal már a kemping kapujából - épp egy aszú törköly lehörpintésekor -, hogy csevegjünk kicsit. Édes volt és csinos. Szülinapozni indultak az igen tehetséges és mosolygós barátnőjével. Nevetgéltünk kicsit, csókoltattam a családot (verbálisan) majd elváltunk.
Belehallgattam a Vortex nevű Megadeth tribute csapatba, mely egészen jól nyomta (csak vmiért nem a kedvenc dalaimat), egyedül az éneklős-bőgős hangja hagyott kívánnivalót maga után. Mondhatni nyomokban sem emlékeztetett Mustain bácsiéra, amire nehéz is, de azért kicsit nem ártana...
Amit nagyon vártam keltett jóhírük miatt, az a Helldorado volt. Ők fasza glam és hard rock slágereket nyomnak egészen jól, de közel sem olyan meggyőzően mint ahogy vártam. Főleg a megjelenésük nem az igazi. Túlságosan eklektikus, egyedül az énekes volt igazi glam figura. Nagy kedvenceimet tolták pl. Skid Row: Slave To Grind, Mötley Crüe: Dr. Feelgood, Twisted Sister: We're Not Gonna Take It, de volt Poison és GNR is, úgyhogy nyomtuk a pogót, meg a headbanget erősen. Jó mulatság volt, de se a hangzás, se az énekes alighallhatósága nem tette fergeteges zenei élménnyé a műsort. Kár. Az mindenesetre biztos, hogy olyan izomlázam lett az egetrengető ugrabugrálástól, hogy még három nap múlva is sajgott a derekam.

   A két feldolgozáscsapat között jókat dumáltam és röhögtem Mónival, meg WC-re rohantamban (mert három pálinka és pár sör után már muszáj futkározni a setétben) sikerült fennakadnom, pontosabban átesnem egy kifeszített, de teljesen láthatatlan madzagban. Annak a helye is sajgott pár napig az alhasamon. (Na, ezt hogyan magyarázzam az asszonynak???) Helldorado után valahogy sikerült összeguberálnunk magunkat és útra kelnünk. Egy darabig Miluval vidáman szóval tartottuk a négy főre csökkent csapatot, aztán eccercsak arra ébredtem, hogy máris Pesten vagyunk és Milánunknak ki kell szállania. Na jó, előtte tört nekem egy darabot a sütiből, sőt Dávidéknak is hagyott. Még próbán is felemlegettük, milyen finom volt. Áldott gyermek... Kinek áldott az anyja, aki a sütést kiötlötte s véghez vitte.

   Nagyjából épen és egészségesen landoltam otthon. Csak másnap bukkantak fel a fájó pontok. De így is visszamegyünk, ha lehet. Akár egy igazi ottalvós, fergeteges, széthullós, beájulós parti esélye is felmerült. Jó kis buli van Arlóban. Jövőre ne hagyjátok ki!

1 komment

Címkék: utazás rock koncert beszámoló élmény show kaland vastrabant rocknroll

Rábabszás napja

2008.08.19. 13:35 Samu (VT)

   Adalék az előző, szigetes beszámolóhoz... A szíváshalmaz és a poszt összeeszkábálása után elmentünk ebédleni. Gondoltam, attól majd jól megnyugszom. Na, nem. Babfőzit rendeltem. Akkora babok voltak benne mint egy palotapincsi feje. Igen ígéretes volt. Aztán a második kanálnál találtam benne egy kis darab húst... Hát megfordult velem a világ. Meg a gyomrom bennem. (12 éve vega vagyok, ha valaki nem tudná...) Tányér félretol. Kenyérvég továbbmajszol. Rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én napom. Háromig nem áll meg a balszerencse. Tartja a babona. De mi jöhet még? Rettegek. Megromlik otthon a lecsó a hűtőben??? Még jó hogy a tojás nincs ráütve legalább az megmarad... :)

   Na, szóval szép nap ez a mai. Bocs, hogy ilyen magánmikkel traktállak bárki is vagy.

16 komment

Napkelte a Szigeten

2008.08.19. 11:55 Samu (VT)

   2008.08.13. Budapest, Sziget Fesztivál, HammerWorld Színpad

   Sziget. A 2006-os Zúzda Színpados akciónk után újra. Ezúttal hajnali 2:15-kor, amiről úgy véltük, hogy nem is rossz időpont. Főleg az első napon. Jobb, mint egy délutén négy. Vagy nem???

   Ha már ingyen bemehetünk, gondoltuk, potyázunk kicsit és belenézünk az előttünk látható, hallható produkciókba. Dávidék az Üllői úti F**k-ra én meg a Volbeat-re voltam kíváncsi, ezért igyekeztünk nyolc(20)órás kezdésüket elcsípni. Nem sikerült. Pedig a városon átkelés meglepően gyorsan ment és se a belépőért, se a bejutásért nem kellett órákat és kilométereket sorban állni. Viszont bent az eligazodás... Én harmadjára mentem a Szigetre (2005: Accept, 2006: Vastrabant) és abban bíztam, hogy majd jól telenyomják a markunkat mindenféle tájékoztatóval, programfüzettel és térképpel. Nem így történt. Sőt sehol semmi ilyesmit nem találtam, még az információs pultnál sem tudtak hasonlóval sem szolgálni. És ez csak ez első nap volt... Volt azonban egy jó hír, mely még hazafelé, délután ért: a Népszabadség Szigetes különszámának címlapján szép nagy Vastrabant felirat világított. Igaz, hogy bévül egy elég kicsi kép és másfél mondat volt rólunk, de legalább sokan olvashatták a nevet... De vissza a valósághoz.
   Lalót próbáltuk megtalálni, Dávid tizenéves emlékei és telefonos útmutatás alapján. Mérsékelt sikerrel. Sokáig fogalmunk sem volt, hogy merre járunk, aztán mégis...

(Itt van, az, hogy kész volt a fullos, szép hosszú bejegyzés, melyet ötsoronként mentettem, nehogy újra kelljen írnom, mert az ilyenektől, ha finoman fogalmazok is szétbasz az ideg. Aztán elkezdtem felcímkézni a cuccost és akkor mentettem. Volna. Mikor kb. 5 perce írta, hogy ment, frissítettem, gondolva, visszakapom a posztot címkék nélkül. De nem. A fél nappal korábbi verzió került elő. Hát most halálomon vagyok és szívem szerint ordítanék és tönkreverném a gépet és a blogszervert és/vagy üzemeltetőit is attól függetlenül, hogy ki a hibás. Mindenki kapja be hangulatom van. Ja és ne is szóljon ma már senki hozám. ÉRTVE????? Úgyhogy most rövidített verzió fog jönni. Bocs.)

...sínre kerültünk, vagy útra leltünk. Kicsit úgy éreztem magam, mint Toto Óz birodalmában. Csak sárga út nem volt sehol. Laló meglett, oszoltunk. Volbeat nem nyűgözött le, nemtom mér', de nem. Avantasia király volt (bár ők sem szóltak 100%-osan), vendégénekesekkel (Jorn Lande, Bob Catley, Kai Hansen) nagy hacacáréval. Kb. félórás csúszással a végén. 23:30 körül.

   Gyuriékkal (exkolléga) A38-hoz vonultunk, ott tel, enyéim Hammernél. Vissza Hammerhez. Ott tel. Enyéim elmentek A38-hoz. Vissza A38-hoz. Ott tel. Enyéim elmentek ördögtudjahova, de megmondják hogy jutok oda. Már nem érdekelt. Bekattantam, felforrt az agyvizem, szétcsapott a méreg. Ettem inkább. Meg ittam. Meg kezet próbáltam mosni. Egy toiban. Rossz ötlet volt. Csatorna(magyarul szar és húgy)szagú lettem. Fasza volt. Próbáltam megválni tőle. Lehetőleg nem toiban. Szabadtéri mobil kézmosodában sikerült 10% alá küzdenem és némiképp átaromásítanom a bűzt. Már nem bántotta az orrom, ha lógattam vagy zsebre tettem a kezem. Király.

   Találkoztunk. Elmentünk HW bekksztédzshez, ahová bejutni nem volt könnyű, mert még az Avantasia is benn volt. Kettőkor. Részletekben bementünk és beültünk a buffetba. 2:15-kor, mikor kezdenünk kellett volna, még a Junkies játszott. Ahogy mástól hallottam, dühből. Elégedetlenkedtek a csúszás és a műsorkurtítás miatt is. Aztán Vida Rock Band jött. Félóra átszerelés után. Öreg, rutinrókák. Gondolhatnánk. Hogy mi a fájós baltérdemet molyoltak ennyi ideig, sose fogom megtudni. Talán nem is baj. Aztán jöttünk mi, kb. negyen négykor a szokásos gyors átszerelésünket követően. És kaptunk úgy 20-25 percet. Befelé jól szóltunk, kifelé állítólag nem annyira. Azt mondják, nem nagyon lehetett az éneket érteni. Kár. Belaktam a színpadot. Ahogy szoktam. Ha van hely, ha nincs. Kurtán-furcsán kellett abbahagynunk az iparkodást, pedik előrockoltunk volna még egy-két jófajta talpalávalóval. A nép mindenesetre hálásan és lekesen próbált visszatérésre bírni bennünket, de ez már nem rajtunk múlt. Nem maradt idő, áram, stb. Kilfeldiek CD-t szerettek volna tőlünk, de nem volt. Nálunk. Remélem, másnap a HW shopban kaptak... Arnie szerint a nem magyarok mindig értik a zenénket, ha a szöveget nem is... Talán le kéne angolítanunk a dalokat és jurópien turnéra kéne vinni őket. Talán...

   Jövőre, ugyanekkor, ugyanitt. Vagy más színpadon, de mindenképp. Rock, yeah! Vastrabant, yeeeeeeeeeeaaaaaaaaaahhhhhhhh!

1 komment

Címkék: zene rock koncert beszámoló sziget metal élmény show kaland vastrabant eltévedés hammerworld rocknroll sziget2008

Új(?) hangunk a Gödörből

2008.08.13. 13:42 Samu (VT)

   2008.07.19. Budapest, Gödör Klub: Vastrabant, Peet, The Pills

   Első Gödörbéli megmutatkozásunkra készültünk, kicsit aggódva amiatt, hogy a Gödör közönsége nincs teljesen hozzá szokva a mi zenénkhez és persze amiatt is, hogy a 21 órai kezdés ránvonatkozó 23 órai vetülete kínos néptelenséget jelent majd számunkra e késői hétfői estén.
Igyekeztem reklámozni a bulit (szerencsére nem csak én), sajnos a The Pills nevét valahonnan (talán a Gödör honlapjáról) The Pitnek sikerült megtudnom s így is terjesztettem a hírt, ami azért muris, mert a plakátokon jól szerepelt a nevük. Ezúton is bocs hölgyem s urak.

   Nyolcas érkezés volt megbeszélve, sikeresen le is cuccoltunk, aztán hamarosan megérkezett Menyus barátom, akivel anno együtt bandáztunk. Bandival a jelenlegi basszerével kiegészülve verbálisan világmegváltottunk és persze bámultuk az elképesztő mennyiségű és minőségű (bár rettenetesen, sőt mondhatni szemtelenül fiatal) felhozatalt. Nekem ez volt az első Gödörbéli látogatásom, így minden az újdonság varázsát gyakorolta rám. A hely, színpad, a technika, a WC-k, a már említett felhozatal, és a közösség internacionalitásának valós végtelensége. Erre a legjobb példa, hogy a buli után, azt végigmulató két norvég lánnyal és egy német sráccal bonyolódtam, némi pantomimet sem nélkülöző, jól elhúzódó kommunikációs időtöltésbe.

   A The Pills nyitotta az estet. Nem mondhatnám, hogy pontosan. Értem én, hogy a Gödörben elég szabadon lehet húzni, vonni a műsort kora hajnalig, de azért mégsem illik, túlzásokba esni. Ha jól emlékszem, kb. félórás csúszással kezdtek, ami nem lett volna még tragikus, ha mondjuk egy vagy két dalt lecsippentenek repertoárjukból s redukálják a dolgot. De ehelyett a (tudomásom szerint megbeszélt) 45 perc helyett, kb. egy órát játszottak. Igaz ráadásokkal, melyet a hálás közönség sajtolt ki belőlük, de azt hiszem, hogy vannak, helyzetek, amikor meg kell tanulni nemet mondani. Vagy a rövidített műsor végére a nagy közönségigény miatt visszakerülhet a kihagyott 1-2 opusz. Tudjuk, hogy gyakran nem hálás elsőként játszani, mert addigra vagy van már közönség vagy nincs, de a Gödröt már 8-kor is (sztem egész nap) jócskán belakta a nép. Mindegy. A lényeg, hogy nem illik a később (főleg az utoljára) játszókkal kibabrálni. Maximum a beleegyezésükkel. (Esertleg egy szervező, programfelelős, színpadmester tarthatná még kézben az eseményeket...)
   Amúgy a zene érdekes volt, bár abszolút nem olyan, amilyet én magamtól hallgatni szoktam. Egy bájos, és csinos, szőke hölgyemény énekelt és ringatózott, de volt dobolás, és gitározás is, meg egy kompúteres bácsi, aki mindenféle színeket próbált vinni a muzsikába. Amennyire nekem lejött, ilyen groove lapú, digiális ritmusokkal és effektekkel telepakolt pop/rock dolgot szeretnének játszani. Ami viszont nagyon hiányzott füleimnek az a basszus. Basszus nélkül, pedig csak valami igen kiherélt dologot lehet összehozni. Szerintem. Főleg groove-ot nehéz. De az is megeshet, hogy a laptop/notebook kellett volna, hogy hozza a mélyeket, csak azok valamiért nem jöttek...

   Valamikor ezidőtájt volt, hogy összeverődött a csapat plusz mág pár ember a korábban Menyáékkal létre hozott triumvirátus körül. Bemutatták nekünk Pirost is, aki ilyen szervező, menedzser, zenész, örökmozgó.
A Peet-ből, mely a volt Kispálo doboss Csülök aktuális bandája, sajnos nem sokat hallottam a túl jó hangszigetelés miatt. Csak a mellékhelyiség látogatásakor jutottak el hozzám foszlányok, melyekből modern, rockos muzsika jelenlétére következtettem. Őkm is nyomtak egy ráadást (a közönség szeretetét élvezni kell), majd megkaptuk a magunkét, mi is sarokba állhattunk. Ott van ugyanis a színpad, ha valaki nem tudná. Én se rég tudom.
   Szóval felmentünk és játszottunk. Sokat. És szerencsére helyszűkében sem voltunk. Voltam. Beizegtem, bemozogtam a platzot. És Dávid is elég aktív volt. Lajos hozta a szokásos, bólogatós formáját. Faszán és energikusan nyomtuk. A nép, a nagyszerű és igen vegyes összetételű nép pedig alant rúgta a port, tapsolt és hejehujázott a dalok között. A két dal híján mindent elnyomtunk, amink van. Nem sajnáltuk. Jól szóltunk kifelé és a befelé is. Élmény volt játszani.

2 komment

A Pesti Est lemezemlítője

2008.07.28. 08:00 Samu (VT)

   Azt kell, hogy mondjam, hogy elég sokat kellett várni erre a cikkre, de reméljük, hogy volt értelme és elég sokan elolvasták rólunk ezen dícsérő sorokat és ellátogattak, vagy fognak a honlapunkra és esetleg ide is...

Ha valaki nem olvasta volna még, itt most megteheti:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az irka bővebb, est.hu-n található verziójának linkje pedig jobb oldalt a rólunk írták részben lelhető meg. Rokk!

Szólj hozzá!

Előszűrés avagy újra Filter

2008.07.26. 20:41 Samu (VT)

   2008.07.19. Budapest, Filter: Vastrabant, (R)Evolution 

   Újra élményhalmozásban volt részünk. Először szombaton, aztán hétfőn kellett (volna?) egybegyűjtenünk és elvarázsolnunk a kényes, pesti úri népet. Előbb a Pazar dobosmentessé válása és kiesése miatt a (R)Evolution (ejtsd: revolúsön, ezt csak azért hangsúlyozom, mert aggódtam, hogy a zárójelek miatt valami cifraságot találtak ki a srácok) társaságában tettünk egy próbát.

   A Filter már-már törzshelyünknek nevezhető, hiszen elég gyakran visszajárunk még úgy is, hogy a részvételi arány többnyire és sajnos előre láthatóan nem szokott túl magas lenni. Viszont valamiért mindig jó móka ott játszani. Legalábbis én élvezem.

   Így, hogy a Pazar balszerencsés módon kiesett a kínálatból, nem kellett nyolckor elkezdeni a hangoskodást, gondoltuk elég lesz kilenckor, de akár a műsoridő is nőhetett volna. A lázadó ifjak korrekt időben kezdtek és végeztek, így akár egy órát is játszhattunk volna, de valahogy nem sikerült időben színpadra keverednünk...
Clapton és Gary Moore dalokkal fűszerezett műsorukban meglepően ízesen és éretten tolták saját blues-rock szerzeményeiket is. Őszintén bevallva nem gondoltam volna. Ilyen fiatalon. Nem kifejezetten divat a blues mostanság. Főleg a tizenévesek körében. Meg is jegyeztem, hogy ha most blues-t játszanak, akkor mit fognak nyomni 20-30 év múlva? Ágyat? Csajokat? Hamis pénzt?
Összeszedettek voltak. Ahogy végeztek hamar összeszedték magukat és elvonultak. Közönségük túlnyomó részével együtt. Ennyi idősen ilyen korán hazamenni szombat éjjel... Öreges, blues-os tempó... ;)

   Mint már említettem, nehezen vergődtünk zöld ágra. Valahogy mindig a pultnál kötöttünk ki. Főfájdalmam enyhítésére mézes málna pálesszel nedvesítettem emésztőrendszerem. Gyorsan és hatékonyan végezte munkáját. Aztán már mi is. Felavattuk szép új, Pillangó című dalunkat. Úgy tűnt teccett. Mink szeressük. Most már. Nehezen lett belőle az ami. De lett. Bár mondhatni, itt-ott még hasonlít a eredeti verzióra... Dávid szerint olyan entellektüell lett. Az összesen háromsoros verzéjével meg az egysoros (na jó, talán kétsoros) refrénjével lehet is!!!
Úgy tűnik, hogy ha lassan is, de kezd kialakulni egy kicsi, ám lelkes hölgyekből álló rajongói csapat. Nekik ezúton is köszönet. Bár mindig minden nőnek mindenért... Na jó, nem mindenért...
A lényeg, hogy bemelegítettünk a hétfői mulatságra, amitől azt vártuk, hogy ott faszántos hangosítás és új arcok várnak majd minket...

 

Szólj hozzá!

Szűrés negyven fokban

2008.06.24. 01:01 Samu (VT)

   2008.06.23. Budapest, Filter: Na&akkó'?!, Vastrabant

   Ez fasza volt. Őszintén szólva nem számítottam ennyi emberre, ilyen fogadtatásra. De úgy is fogalmazhatnék, hogy nem ilyen fogadtatásra számítottam. A legmeglepőbb a két trúmetalfan cimborám Somakoma és Bistyákbá véleménye volt. (Na jó, kicsit azért bíztam valami kedvező visszajelzésben.) Som egyszerűen zseniálisnak, Lac pedig, kérdésemre, hogy
- Azért szórakoztató volt?
- Igen az, de nem ez a jó kifejezés, mert hatványozottan az volt. - göcögéssel válaszolt. Ez azért megnyugtató. Lévén, hogy kevéssé az ő műfajuk, amit tolunk.

   Az egész úgy kezdődött, hogy pár nappal az esemény előtt datafixálódott az ügy. Legalábbis az a része, hogy mi is jelen leszünk. Ha jól tudom. Bár nyugodt szívvel állíthatom, hogy elég kevés információval rendelkezem a buliról, még így utólag is.
Nem annyira feledékenységemnek (de annak is), mint inkább lustaságomnak köszönhetően a gyárban csak az aktualitás napján hirdettem meg és ki a rendezvénytet. Páran ígérgették, hogy eljőnek, velünk izzadni, de nem így történt. Nem lepődtem.

   Somával randiztam a Lujzametrónál, hogy Tekézzünk, aztán együtt vonuljunk által a szűrőbe. Muszáj volt már meglesnem a hírös Tekét, amiről annyit regélnek. A hely szerintem átlagos, kerthelyiséggel (oda nem jutottam ki, asszongyák tele volt) és ahogy elnéztem, jobbára rokkerokkal. Megittunk egy sört, összeszedtük a Lacit (nem pont ebben a sorrendben) és átvonultunk. Persze útközben venni kellett a két szomjas teve miatt újabb pánczélosokat, amiket természetesen nem lehet levinni a pinyóba, ahol várakozásommal ellentétben 680 fok és 115%-os páratartalom fogadott. Gyorsan meg is lett az esőerdő hangulatom: izzadtam, mint inka a domboldalban.
Kinn a padon, esti hűsben fogysztottunk és adomáztunk, jobbára Lac változatos nőügyeit középpontban tartva. Már érkeztünkkor szerencsésen lemaradtam az első zenekarról (alulinformáltságom bizonyítéka, hogy a nevüket sajnos még mindig nem tudom), mely állítólag olyan halkan nyomta kellemes bárzenéjét, hogy a függönyön túl nem is lehetett hallani, hogy játszanak. Sajnos a Na&akkó?!-ból sem sokat láttam hallottam, (társasági életet éltem) bár ők azért átszűrődtek valamelyest. Vagy ilyesmi. Az azonban kiderült, hogy az új aranyos, kis énekeslány nem oly bátortalan, mint elődje, hisz ha jól láttam Diszkóvágásunk alatt még táncizott is kicsit hátul a félhomályban...

   Megkaptuk a színpadot és a cuccot (semmit kellett vinnünk, lustaságunk überfokra kielégítve), amiért a meghívással együtt köszönet a Na&akkó?!-nak, (hú de nem egyszerű leírni a nevüket. Azannyáját nekije) és bele akartunk vágni. Csak a Lalónak szánt erősítőbe belebújt a kisördög. A technika őr döge. Lecserélték. Na nem az ördögöt, hanem a erőlködőt. Jobb lett. Mármint a megszólalásunk. Lett benne gitár. Így se folyamatosan, mert néha-néha kihagyott, de azért tolhattuk.
Antilemezbemutatót vagy következőlemez-bemutatót tartottunk. A Told be! mindössze két dalát sikerült az improvizionált műsörbe bepasszíroznunk. De jó volt. Aszonták. Úgy szakadt rólam a víz, mintha kéccász kiló lennék és még futnék is hozzá. Na nem is álltam tétlen, de akkor is! ennyi sós vizet egy testen...?
Úgy tűnt szórakoztattunk és szórakoztunk is. Meg versenyt párologtattunk. Habtestünk pórusain keresztül... Szerintem mi nyertünk. Bár üldögélő felek ellen nem túl nehéz...

   Következik a következő. 07.19-én Pesten. Úgy néz ki, hogy a Gödörben. De lehet, hogy a Filterben. Vagy mindkettő. Na ez utóbbi azért muris lenne...

  

Szólj hozzá!

Dél-alföldi élményhegyek

2008.06.03. 00:00 Samu (VT)

   2008.05.17. Szeged, Garabonciás: Vastrabant, Molotov Koktél, Zord

   Tizenegytől a Deko Tv számára forgattunk. Igen-igen, az valami divatcsatorna. Vagy inkább ilyen mindenes, praktikus? Nemtom. De nem kell aggódni, nem mi kezdtünk el divatolni hirtelen! Laló görlfrendje, - vagy szelerme, ki hogyan szeretné hallani a titulust - Barbro ilyen ruhatervező, kreátor, dizájner vagy mi. Rajta keresztül, általa, vele vagy éppen tán miatta kerültünk képbe. Olyan jellegű összefonódással, - a már említett párkapcsolatosdin kívül - hogy Ő tervezett a banda számára, részére, nekije öltözékkiegészítőket, hogy szebbek és dizányosabbak lehessünk a színpadon, pl. a korábban említett, de időben későbben bekövetkezett Metalchamp-en. Persze kizárólag a zenekar hivatalos színeit, a trabant(libafos)zöldet és a feketét felhasználva. Fekete ingzetünkhöz gyönyörű nyakkendőt és pompászöld lábbelit, egészen pontosan tornacipőt készített. Tulajdonképpen, vagy legalábbis részben ezek megtervezéséről és kivitelezéséről szól a filmecske, s ennek okán szerepelünk benne mi is, mint tulajdonképpeni megrendelők. Nagy kaland volt. Nagyon jófej volt a stáb s tök jó, hozzánk illő módon és mértékben beteg ötleteik voltak. Rögzítettünk autóból kiszállást, lakásműhelybe érkezést, ruhapróbát (nyakkendőkötést), dumapartit vendégművésszel, aranylemez-átadást és szabadtéri lépcsőn elkövetett vágóanyagot is. Arnie volt a sztár. Eszelőseket mondott (mint tudjuk, ritkán szól, de akkor nagyot) és kézen állva jött le a lépcsőn. Szájtátva bámultuk.

   A móka nem is tartott tovább fél háromnál. Ez csak azért érdekes, mert elvileg négykor indulnunk kellett volna Szegedre. Hazafutással, újra összegyűléssel együtt lett belőle fél öt. No problem.
Az úton mondhatni nem történt semmi. Unalmas figurákok vagyunk. Mindenki tudja ezt már rég. Unjuk is egymást rendesen! Atival együtt öten voltunk, mégis viszonylag beállt a csend. Én az előző napi eseményeket vetettem papírra, ha már nethez nem jutottam, Laló és Arnie pedig a győri út fáradalmait próbálta ablaknak dőlve kipihenni. Papírom fogytával magam is csatlakoztam hozzájuk.

   Szeged előtt ébredtem s lassan mindenki más is. A Garabonc megtalálásában a Fade Out dobos Jenő segített telefonos koordinációval. Sőt bringával elénk is jött. Egy kicsit. A biztonság kedvéért.
Mi voltunk az elsők. Aztán kisvártatva befutott Miskolc thrash hordája a Zord. Egyedül sz estét nyitó Molotov Koktélnek nem akaródzott befutni. (Zárójelben jegyezném meg, hogy a MK név szerintem nem a legjobb, és pláne nem a legeredetibb választás. Kb. minden harmadik faluban van vagy volt, esetleg lesz ilyen nevű csapat...)
   Koktélunkra várva megkóstoltuk a helyi főzésű (Szögedi) söröket és pizzákat rendeltünk. Meg bosszankodtunk. Legfőképpen én. (Abban úgyis jó vagyok.) Aztán befutottak az ifjak, összeállt végre a színpadon a cucc és mégsem csaptak a lovak közé. Pedig több, mint félórás csúszásban voltunk már. Ami csak azért izgalmas, mert tízkor abba kell hagyni a zajos csintalankodást a lakók miatt. (A Garab egy hatalmasra sikerült családi ház földszintjén lakik valahol Szeged széle felé. Sokkanapés, fotelos, kellemes, hangulatos, de korán csendrendelős intézmény.)
   Persze, nem bírtam megállni és megkérdeztem, hogy mikor is akarják kezdeni a hacacárét. Szerencsére rövidesen el is kezdték a dugók okozta késés miatt rövidre szabott műsorukat. Bluesos és punkos hatásokat egyaránt felvonultató rock muzsikot toltak. És nem is rosszul. Aztán jött a Zord. Illetve csak jöhetett volna. De nem. Nem tudom, pontosan miért. Szúnyogokkal viaskodtam odakinn. Próbáltam nem etetni őket. Tennem véremmel. Meg azt csodáltam, ahogy Dávid a szálldosó denevérekkel játszik, apró köveket dobálva fel a kis butáknak, akik bogárnak vélvén azokat, le-lecsaptak rájuk. Talán Deniék (Zordének) pizzájának befutása is késleltette a kezdést. Csak az biztos, hogy ők is derék csúszással rövidítették játékidejüket s egyúttal sajnos a miénket is.
   Irgalmat nem ismerő metaljukkal azonban már nem tréfáltak. Hangosak és zordak voltak. A bőgős egy erősen sportos alkatú (kigyúrt), szőkített harcsabajszú (vagy szakállú?) fickó mindenkit az ex-pankrátor Hulk Hoganre emlékeztetett. Színpadi megjelenése és játéka is igen kemény és feszes volt. A thrash sose volt igazán az én műfajom (közismerten dallamhívő vagyok), ezért meg a szélsőségesnek ható hangerő miatt csak mérsékelten tudtam élvezni az egyébként, főleg Deni konfjai és a srácok lelkesedése miatt közönségbarát bulit.

   Aztán jöttünk mi. Gyorsan, fürgén, ahogy szoktunk. Lehet, hogy lusták vagyunk vacakolni a beállással? Vagy szarunk rá? De az sem kizárt, hogy ügyesek vagyunk!!!
Nagyon úgy tűnt, hogy mi arattuk a legnagyobb tetszést. Az egybegyűltek szinte kivétel nélkül jól látható mozdulatokkal élvezték a dínomdánomot. Még a pult népe is. két skac bevallottan a klip miatt tolta el a arcát és hallójáratait a bulira. Nem hiszem, hogy megbánták volna, hisz igen szorgosan bólogattak. De a többieket sem kellett félteni. Mindenki lelkesen és hangosan hozta tudtunkra, hogy jó a buuuuulííííí! Bár maroknyian voltunk, igazán faszán éreztük magunkat. A szabott időkereten belül. Sőt azon is túl, bár akkor már hangszerek nélkül.
   Nagyon összepajtáskodtunk a helyi, Betonkeverő című rággyóműsor prominens személyiségével, VT dalok éterbéli népszerűsítőjével, Balázzsal és a volt Baby Bone, ma Feedstuff (jó kis stoner zúzás) gityós Lukács Lacival. Invitáltak bennünket együttivásra (ezt nagy respekttel elfogadtuk), ottalvásra és reggelig tartó bulizásra. A Bolyhos nevű vegyes lé, meg kell hagyni, kellemes itókának bizonyult. És a Szögedi serek ízével sem volt gond. Lacitól kaptunk ágyas páleszt az útra (milyen jól is jött az másnap a gyomromnak...) és persze mindenki visszavár bennünket ősszel egy népesebb, de hasonlóan fílinges partira. Ki nem hagynánk! Jesssz!

   Haza. Lajos újra és hangosan élvezte, méltányolta, hogy nem neki kell vezetnie. Főleg így, hogy már be is volt folyásolva némiképp. Gyorsak voltunk. Meg álmosak is. Dávidnak meg még Gödöllőre is menni kellett asszonyt gyűjteni. A élet nem babos torta. Rokk!

3 komment

No Stress, no közönség

2008.05.26. 10:06 Samu (VT)

   2008.05.16. Győr, No Stress: Cherokee

   Hosszú, fárasztó hétvégének néztünk elébe, ez volt az első nap. Péntek lévén napközben még mindenkinek meló volt s csak aztán irány Győr. Újra trióban. Randi a szokásos kútnál (mondhatnám, tevefeltöltő-állomáson) a Kőbányai sarkán 5-1/2 6-kor, aztán dugulás. Talán a vártnál és a szokottnál szolidabb mérvű. Autópálya, dumaláda. Téma a doktorok. Orvos- és jogdoktorok egyaránt. Többnyire (kizárólag?) rájuk nézve nem túl pozitív felhangú sztorik, vélemények hangzottak el magukat időnként kiskirálynak, máskor istennek képzelő felebarátinkról. Persze általuk, rajtuk keresztül szóba került a politika is, de azt hagyjuk. Annak itt helye nincs.
  
   Szinte pikkpakk le(vagy fel)értünk Győrbe, ami nem is csoda, hisz mindössze 120 km-t kellett repesztenünk, és mi az a 700 kilós lengyel túrához képest! Rövid kutatómunka és pár mélyinterjú után egy buliba készülő szőke hölgyemény (persze, hogy hívtuk koncertre a buli teljes népességével együtt) árulta el, hogy merre kell mennünk. A Szintézis mellett balra, aztán egyenesen, benn az udvarban a Sex Shop mellett. És lőn. Úgy és ott volt. A No Stress a stresszoldó bolt mellett.
A hely korrekt. A színpad elég magas és mély, és keskenynek sem mondható. Bár lehetne még szélesebb, hely lenne rá...! Gyorsan lepacsiztunk a Cherokee-s skacokkal, a modell (vagy Avril) vékonyságú énekes lánnyal meg nyilván nem. Aztán míg én az úti sörömtől váltam meg,  Arnie és Laló segített behurcolni a billentyűt, melyet a súlya alapján páncéltőkés szintinek minősítettek.

   Amíg a csirokík hosszan és kellemesen eljátszadoztak, szórakoztak a színpadon, addig mi szójátszottunk. Cherokee=siroki. Milyen jó név is lenne ez egy siroki (tuggyátok ahol a motorosok jóemberek évente eccer összejönnek) vagy más mátrai zenekarnak. Ők lehetnének a mátrai indiánok. Név szerint: Mátrixfüredi Csingacsguk, Mátrixballai Unkasz és Siroki Csiroki. Bár ez utóbbi név picit sánta... na mindegy.

   Az indiánok ifjú énekeshölgye zongorakísérettel énekelgetett. Kifejezetten jól. Asszem Agiléra Krisztina Bjútifül című dalát interpretálta. Arnie (drágabarátom) meg is jegyezte Verát hallgatva:

 - Van neked ilyen hangod?
 - Nincs, de puncim sincs! - kontráztam.

   Eccercsak megkaptuk a magaslatot és a felpakolt motyót. (Ezúton is kösz srácok!) Be is álltunk. Gyorsan, veretesen, ahogy szoktunk. Persze csak az után, hogy kiderült, miért is nem szólalt meg PS. (Peggy Sue a szárazfám neve. Tudom, illett volna magyar nevet adnom neki, de így alakult...) Bár ki volt írva, hogy No Stress, nekem azért beköltözött a lelkembe és csoffadt testembe a para. Mi a dögletes görénybűz van? Dugás ide. Dugás oda. PS néma. Zoli (Cherokee bassz) mindkét kábelét leteszteltük. Mindkétszer csend. Rég éltem át hasonlóan kínos pillanatokat. Zoli az effektje és a kombója mellé a gitárját is felajánlotta. Szinte tök ismeretlenül. Megtisztel és meghat. Kösz. Saját dróttal minden a helyére került. Még a hang és a lelki békém is. Némi torzítástól fröcsögve küldhettem az ultramélyeket. Bassz!

   Azt előre megmondták, hogy 10 (22) óra, a környékbeli krimók bezárása után szokott összejönni stresszoldani a nép, így fél 11-es kezdés volt az előirányzat. Kiültünk hát a félhomályba (majd éjszakába) csámcsogni, kortyolgatni. Nagy ritkán be-be ment mellettünk valaki a NS-be. Egyik alkalommal egy karcsú, a szükséges (kívánatos?) helyeken kellően gömbölyű, fekete miniruhás szőkeség járt arra egy kisebb csoport tagjaként s midőn valakinek bemutatták, ezt hallhattuk:

   - Egyébként rokker vagyok, csak dolgozni voltam.

Hogy mit melózik az sajnos már nem derült ki. De ne legyünk rosszmájúak!

   3/4 11-kor végre megkaptuk a felszállási engedélyt és belecsaptunk a lecsóba az egybegyűltek legnagyobb örömére. Voltak kb. tízen, tizenöten. Ami finom szólva meglepő a belépőmentességet tekintve. Még akkor is, ha egy PUF és valamilyen skin koncert is volt velünk egy időben a városban. Gondolnám, nem teljesen ugyanaz a célközönség...
Akadt három igen lelkes skac, akik a műsor felét végig ugrálták, láthatóan és hallhatóan jól érezték magukat, élvezték a dalokat. Dobverőt írattak alá, és kérdezték, mikor megyünk legközelebb. Megvan a jövőbeli győri keménymag! Egészen jól toltuk, főleg, hogy teljes műsort hármasban már elég régen nem fakítottunk. Igaz, nekem sikerült a Nagyszínpadot kissé szétzilálnom. Végig is röhögtem az egész dalt. A közönség többi része az éppen aktuális dal rá gyakorolt hatásának függvényében jutalmazott bennünket tapssal, hejehujával.

   Lekotródtunk, kiderítettük, hol lehet zabbantani (Laló akart vagy épphogy nem akart éhen halni), majd elzarándokoltunk a pár percnyire lévő buszállomásra, ahol is jólfésült ifjak kisebb hada állt sorba a két buffet előtt. Az egyik sorban egy hosszú lábú, nagyon rövid szoknyájú menyecske állt egy sokkal kevésbé esztétikus ficak társaságában. Hosszas szemlélődés után arra jutottunk, hogy ha nem is hivatásos, valószínűleg megélhetési "jócsaj".
Laló megkapta török/görög nembirka birka sültjét és visszaeveztünk a Stressbe. Pár dal erejéig művelődtünk a Cherokee dallamrockját magunkba szipogva, majd útnak eredtünk. Haza. Gyorsan és eseménytelenül oda is értünk. És lehet, hogy még aludtunk is... Otthon. Is. Remélem, Laló útközben nem is...

2 komment

Címkék: zene utazás rock koncert beszámoló metal show kaland vastrabant rocknroll

Campionato: A legjobb tízben

2008.05.23. 14:05 Samu (VT)

   2008.05.18. Budapest, A38 - Metalchamp

   Nemzetközi vetélkedő húszas döntőjének első felvonására volt jelenésünk eme nevezetes napon, egy koradélutáni órában. Egészen pontosan 13:30-ra.
Egykor szedett össze Dávid és Arnie. Én meg egész nap próbáltam magamat. Mármint összeszedni. Csúfos kór ütötte fel fejét emésztőrendszerem tárnáiban. Hasmenés a neve. Óráként vált úti célommá a lakás legkisebb helyisége, melybe állítólag még a király is gyalog jár. Már, ha nálunk lakik, vagy hozzánk kényszerül dolgát végezni.
Legalább duplán megviselt az élmény. Mert egyrészt ugye csikargatta a gyomromat és csavargatta a beleimet, másrészt meg nem az óránkénti ürítésre és tisztára törlésre van kondicionálva a kijáratom... szóval kínos volt. De az igazán kínos az volt, amikor belegondoltam, hogy mi lesz, ha a színpadon fogom összerakkendrollozni magam. Na az lehet ám a közösségi élmény.
   Valamelyest csendesedett a mélytenger háborgása (csak a morajlás sejtette, hogy mi jöhet még), ezért viszonylag nyugodt szívvel indultam útnak. Csapódtam a már nevezettekhez és nyomultunk Budára. Út közben kortyintottam a Szegeden kapott ágyas-mézes páleszből, hátha az jótékonyan hat belsőmre... Hatott.
A hajó közvetlen közele nem tágas parkolóiról híres, így fent próbáltunk találni helyet, ahol otthagyhatjuk a verdát. Érdekes véletlen, hogy ahogy bekarultunk, Lalót leltük Vanessában történő molyolása közben. Az autó még telve volt az előző éjjelről maradt, Szegeden használt cuccokkal. Összeguberáltuk magunkat, és át/levonszoltuk magunkat a horgonyt vetett vízi járműre. Harmincra kellett volna érkeznünk, négy percet késtünk. Közölték, hogy már megvolt a sorsolás és negyedikek leszünk. Na - gondoltam - itt aztán nem lesz csúszkálás meg ilyesmi. Tévedtem. Gyorsan leadtuk a drótot a cimbiknek, ismiknek, hogy tudják négyig szinte ráérnek befutni.
  
   Mint már jeleztem, csalódnom kellett. Már az első fellépő félórás csúszással támadta meg a hallójáratokat, amit hajlamos voltam zokon venni és igen baljós előjelnek tekinteni. Ők voltak a Napokon. Fúziós, jól hangszerelt rockot nyomtak fuvolával, extra ütőssel, szerintem elég feszesen. Aztán jött a Kiabátor. Három ifjú titán, akik elképesztő összeszedetten nyomták grúvos, modern rock muzsikájukat. A dobos nagyon állatul verte. És ez épp úgy igaz lendületes mozgására, mint pontos, változatos témáira. Két apróság volt, ami szerintem hamar és gyorsan javítható. Az egyik, hogy szerintem túlságosan maguknak, egymásnak játszottak (lehet, hogy kissé meg is voltak illetődve), a másik pedig az, hogy a gitáros nem keveset énekelt a mikrofon mellé. Egy attraktív, jó torkú énekessel bárhol hengerelnének! Utánuk Everlong következett, melyet a bekksztédzsből szinte egyáltalán nem lehetett hallani, ezért nem nagyon tudom, milyenek voltak.

   És jöttünk mi. Hanyagul, de jól öltözötten. Szokásunkhoz híven pillanatok alatt beálltunk, amit meg is dicsért a konferanciaember. Kár, hogy ő nem szavazhatott. A gyors szaundcsekk miatt örököltünk öt perc bónusz szünetet, például folyó- és szilárd ügyek lebonyolítására. Élesben frissen elkészült, gyönyörű nyakkendőinkben kezdtük az okítást. Persze Tutival. Szerintem jó kis kezdőnóta. Rögtön bele az arcba! Volt két kötelezően választott feldogozás, a Szex Pisztolyok együttes Óvjad mán meg! című klasszikusa és a Don't Worry Be Happy. Ez utóbbival zártuk programunkat, ízes rakabili köntösbe öltöztetve. Mint legtöbbször, most is megvoltak a tátott szájak és az arcra kiült D betűk. Megleptük, akit lehetett... Jót mókáztunk. Egy vetélkedőn, ahol mindenki véresen komolyan vett mindent.

   Utánunk a Dystopia következett. Ők halálmetálként éltek tudatomban, így némiképp megleptek, amikor tiszta énekes (tiszta Hedfield), lassan, szinte doomosan vánszorgó metallal szakítottak. Sajnos nem láttam őket végig, tárgyalni valóm volt a megjelent barátokkal, ösmerősökkel. Láttam még keveset a Face Melters-ből és a The pfl-ből is. Utóbbi dallamos, szkétes punkos nótákkal repesztettek. Gondolom, csak véletlen lehet, hogy a Bad Religion előtt fogják izgatni a deszkásokat. A többiekről így vagy úgy de lemaradtam. Muris volt a bejáratnál látni, ahogy mélyen tisztelt kollégák töltögették ki el nem kelt jegyeiket...
Fáradtságom nyomasztóvá válása és az emésztési vihar visszatérésének előszelei miatt nem vártam meg az utolsó két zenekart és az eredményhirdetést sem. Csak sms-ben kaptam a hírt Lalótól, hogy a Kiabátor nyert és egy megjegyezhetetlen angol nevű banda lett a második. Ez utóbbi a Dystopia.

Zenekar neve Zsűri szavazat Közönségszavazat Zenekari szavazat Összesített pontszám
Kiabátor 114,75 130,5 75,6 320,85
Dystopia 106,25 103,5 56,7 266,45
Napokon 51 65 56,7 172,7
A.W.S 42,5 60 18,9 121,4
Vastrabant 6,8 56 56,7 119,5
Pigs Might Fly 10,2 85,5 18,9 114,6
Everlong 0 46 37,8 83,8
The PFL 0,85 55,5 18,9 75,25
Monkey Cave 0 45 0 45
Face Melters 0 35 0 35
Hivatalos végeredmény

Szóval az ifjú Kiabátorok mennek Bécsbe az európai középdöntőre (Gratulálunk és szurkolunk nekik!), a Dystopia meg lehetőséget kap, hogy eddig elkövetett sok koncertjét BPRNR-es bulikkal gyarapítsa. Ilyesmit mi se bánnánk...

   Szép számok vannak a táblázatban, nem? Nézegettem őket és halálosan nem értettem az egészet. Azt még csak-csak, hogy hogy lesz valakinek nulla pontja, de hogy 0,85 hogy jön össze, na azt végképp nem. Van ugye az a szabály, hogy a zsűri szavazatai 25%-os, a közönségszavazatok 50%-os, a zenekarok egymásra leadott voksai pedig 25%-os arányban számítanak a pontosztozkodásban. Mivel nem tudjuk, hogy a zsűri hány csapatra voksolt, milyen szisztéma szerint és milyen súlyozással, ezt az oszlopot akár fixnek is tekinthetnénk. De nem tesszük.
Van ugyebár egy másik szabály is, miszerint a vidéki (Pest megyén kívüli) zenekarokra leadott közönségszavazatok másfeles szorzóval kerülnek beszámításra. Mivel alapjában (az új énekes kivételével) mi sem pestiek, hanem sokkal inkább vidékiek (BAZ és Heves megyeiek) vagyunk, csak a VT alakult már itten, nézzünk egy olyan számítást, ahol mi is megkapjuk az extra szorzót, azaz 56 helyett 84 közönségpontunk van: 4. hely! Hejjj!

Zenekar neve Zsűri szavazat Közönség szavazat Zenekar szavazat Összesített pontszám
Kiabátor 114,75 130,5 75,6 320,85
Dystopia 106,25 103,5 56,7 266,45
Napokon 51 65 56,7 172,7
Vastrabant 6,8 84 56,7 147,5
A.W.S 42,5 60 18,9 121,4
Pigs Might Fly 10,2 85,5 18,9 114,6
Everlong 0 46 37,8 83,8
The PFL 0,85 55,5 18,9 75,25
Monkey Cave 0 45 0 45
Face Melters 0 35 0 35
Ha még vidéken laknánk...
(Vastaggal a vidéki zenekarok)

   Most nézzünk egy olyan táblázatot, ahol az eredetileg meghirdetettnek megfelelően a folyton változó összetételű (volt egy változat a verseny kiírásakor, egy másik a honlapon a hangverseny napján, egy harmadik pedig a helyszínen bemutatáskor) zsűri pontjai számítanak 50%-ban és a közönségé 25%-ban. Azt sosem fogjuk megtudni, hogy mitől és hogyan ilyen elképesztő a szórás a letöbb és a legkevesebb pontot gyűjtöttek között. Látható, hogy így is szép a pontok megoszlása, de 5. helyünk megkérdőjelezhetetlen.

Zenekar neve Zsűri szavazat Közönség szavazat Zenekar szavazat Összesített pontszám
Kiabátor 229,5 62,25 75,6 367,35
Dystopia 212,5 51,75 56,7 320,95
Napokon 102 65 56,7 223,7
A.W.S 85 30 18,9 133,9
Vastrabant 13,6 28 56,7 98,3
Pigs Might Fly 20,4 42,75 18,9 82,05
Everlong 0 23 37,8 60,8
The PFL 1,7 27,75 18,9 48,35
Monkey Cave 0 22,5 0 22,5
Face Melters 0 17,5 0 17,5
Zsűri 50%, közönség és zenekarok 25-25%

   Ha csak a zsűri értékelését nézzük (természetesen a hivatalos végeredmény alapján) akkor a 6. helyen vagyunk, ha csak a közönségét, akkor szintén, míg, ha csak a csapatok egymásra leadott szavazatait, akkor a megosztott második helyezés a miénk.

Zenekar neve Zsűri szerint
Kiabátor 114,75
Dystopia 106,25
Napokon 51
A.W.S 42,5
Pigs Might Fly 10,2
Vastrabant 6,8
The PFL 0,85
Everlong 0
Monkey Cave 0
Face Melters 0
Zenekar neve Közönség szerint
Kiabátor 130,5
Dystopia 103,5
Pigs Might Fly 85,5
Napokon 65
A.W.S 60
Vastrabant 56
The PFL 55,5
Everlong 46
Monkey Cave 45
Face Melters 35
Zenekar neve Zenekarok szerint
Kiabátor 75,6
Vastrabant 56,7
Napokon 56,7
Dystopia
56,7
Everlong 37,8
A.W.S 18,9
Pigs Might Fly 18,9
The PFL 18,9
Monkey Cave 0
Face Melters 0

   Úgy tűnik, kollégáink többre tartanak bennünket, mint a zsűri vagy a közönség. Bár ez utóbbit kénytelenek vagyunk elfogultsággal vádolni, ugyanis mindenki hozott anyagból (rokon, barát, ismerős) gazdálkodott. El nem kötelezett, utcáról beeső érdeklődő nem hiszem, hogy sok volt. Ha volt egyáltalán. Feltételezhető (valószínűleg nem alaptalanul) az is, hogy a két szegedi zenekar (Kiabátor, Dystopia) közönsége, ha másért nem, lokálpatriotizmusból kifolyólag megtisztelte atyafiait második szavazatával. Minden nézőnek két zenekarra kellett ugyanis voksolnia a belépőjegy hátoldalán elhelyezett két-két egymást keresztező vonallal, azaz kereszttel vagy ikszszel.
   Arra is gondoltam(tunk), hogy a zsűri talán azért nem adott nekünk sok pontot, mert nekünk ugye már van megjelent lemezünk (ez az egyik díj), kimondottan fiatalnak sem lehet bennünket nevezni (bőven túl vagyunk már a 18-on!), tehát a jövő már inkább mögöttünk, mint előttünk áll. És talán azt is gondolják, gondolhatják, hogy mi majd megoldjuk önerőből azokat a dolgokat, amikben segíthetnének a nyeremények. Örülnék, ha így lenne, de sajnos egyelőre nem úgy tűnik...

   Jól eljátszadoztam a számokkal, ugye? Ilyenek ezek a számok...
Ha kiderül valami a zsűri pontszámítási módszeréről, azonnal megosztom! Share!
De addig is jön majd Győr és Szeged!

Szólj hozzá!

Polak wenger dwa bratanek (2.)

2008.05.16. 08:14 Samu (VT)

   2008.05.03. Skierniewicze, Rock May Festival

   ...és eljött a másnap. És nem csak másnak...
Szombatra virradtunk. A mindennemű sötétítő hiányában korán betűző nap és a sajgó - de szerencsére nem kínzó - fejfájás miatt viszonylag korán ébredtem. Ébredtünk. Hamar kiderült, hogy Lali király is hasonló, de intenzívebb bántalmaktól szenved. (Arnie nem, ő 1-2 sörnél sose gurít többet. Állítólag nem bír. Nem kíván. Ki érti ezt???) Bajunk orvoslásához gyönyörű, rózsaszínű pirulát vettünk igénybe, meg persze reggelit. Fincsi volt. Énvegaságom kérésének megfelelően húsmentes elemózsiát kapott. Gut!
Együtt falatoztunk hozzánk hasonlóan gyűrött Grex-es felebarátinkkal.

























(Fent: Béla, Feca, Zsolti, Totya; lent: Arnie, Lau)

Talán ekkor vagy reggeli után a szobánkban hangzott el az az aranyigazság, hogy ki viszketős seggel fekszik, az büdös kézzel ébred. Szép gondolat. És tanulságos is.
Hosszan elcseverésztünk még mielőtt az előző nap hősei (persze a közös verőember nélkül) indulásra adták volna fejüket. Kiderült például, hogy navigátorok legkevésbé digitálisabbika (Feca) igen erős, némi nemű gerjedelemtől túlterhelten töltötte az elmúlt éjszakát. Olyannyira, hogy már női bicajra is rámászott, azon csengetett s közben azt rikoltotta, sikíts te dög!
Talán még pénteki eszmecseréből származik a rövid párbeszéd, melyben a hangok gazdájának kilétét homály fedi:

   - Beszéltek külföldiül? - kérdi egy G-s
   - Magyarul. Az itt külföldiül van. - hangzik a VT-s válasz.

Szóval nem unatkoztunk. Akkor se, amikor de. Nekem még olvasásra is jutott. Háromnegyed Grex elindult haza, lelkesen, egy krakkói városnézés tervével a tarsolyában. Mi meg vártunk a sorunkra...

   A szombati szaundcsekk déltől volt meghirdetve (Ebéd helyett? Meg vannak ezek húzatva?), így odavonultunk lelkesen, falkástól. Az ötödik pozíciót nyertük meg a beállósdiban, ezért némi ebéd reményében visszaslattyogtunk a hotőlybe, ahol a bájosan telt (pincérszerű) menyecske kedvesen közölte, hogy aznap nem kapunk ebéd. Legalábbis ott nem. Majd a fesztigyál helyszínén. Visszamentünk, lelkesedtünk. Kaptunk. Meg be is álltunk. Gyorsan, ahogy szoktunk. Nem kenyerem a dicsekvés, de beállásban jók vagyunk. Még színpadon is. Igaz ott jobbára csak én iszok. Mármint szeszet.

  Volt még szieszta és tengés s lengés is, aztán start. Ha jól emlékszem idők ily távlatából és új események sokaságának árnyékában, akkor a negyedikek voltunk. Tizenöt perecet lehetett játszani, ami rövid dalaink miatt öt fergeteges opusz előadását tette lehetővé. A nem túl barátságos, bár éppen nem esős, csak szeles időjárás miatt kissé rá voltunk gémberedve a gitárnyakakra, ami, hogy úgy fogalmazzak mérsékelt játéksebességet és játékbiztonságot eredményezett. Számomra legalábbis biztosan. Úgy is mondhatnám, hogy bénáztam. Bár ez túlzás lenne. Nem is kicsi. De az biztos, hogy nem volt komfortos színpadi jelenlét. Legalábbis ebben a tekintetben.
Nem tudom már, hogy miket nyomtunk... Volt Ha állat... természetesen maszkban, ahogy szoktuk, meg persze Diszkó, mert az mégiscsak muris és azt hiszem, hogy Tuti volt a kezdés.















(Fotók: NNP)

Exkluzivitásnak pedig a Sex Pistols God Save The Queen című kultikusát nyomtuk el. Lengyelül. Előbb meglepett, majd mosolygó arcok fogadták.
   Sajnos nem voltunk százasak. (Neeem úúúgy! Úgy sose szoktunk.) Ezért nem nyertünk. Meg biztos pár más okból kifolyólag is. Pölö a magyar vaker. De nem is nyerni mentünk. Bár naon rossz azé' nem lett volna...
  
   Levonultunk a kínpadról, kilihegtük magunkat, ittunk egy kis előző napról maradt hazai páleszt, majd leballagtunk a színpad elé hallgatózni és megkeresni az előző este szerzett, és felléptünk alatt a színpad előtt tobzódó cimborákat.

























(Középen Petryk a Lalótól előző este elkunyerált VT pólóban...)

   Természetesen hamar sör után kellet néznünk. Szomjan mégsem hallgathattuk a nem ritkán polákul danászó többi zenekart. Persze, hogy nem láttunk, hallottunk mindenkit, de nem is mi voltunk a zsűri, hogy muszáj lett volna. Volt Nyírvana kopi, asszem harmadikok lettek, volt szlovák BLS látványzenekar. Beer Society néven. A gityós úgy látszott és úgy játszott, mint Zakk Wyld. Na jó, ez utóbbit lehet, hogy csak szerette volna. Volt egy magánszám, szerényen Number One néven, melyben egy 18-20 körüli, kib tehetséges, jóképű, jól öltözött rockisten nyomta egyedül a gitármágiát a digitálisan, önkezűleg megkreált zenei alapokra. Igen ügyes volt a mókus. És bár volt virga és komolyzenei hatás, súlyos riff és lebegés is az ujjaiban, banda és ének nélkül kicsit uncsinak tűnt. Övé lett a szekond prájsz és a közönségdíj. Pedig ránk is nyomták a cimbik lelkesen a voksokat! Azért a hazai pálya mégiscsak hazai pálya...

   Aztán volt főattrakció is, a lengyel AC/DC, azaz a TSA formájában. Tisztességesen pakolták a húzós, kő Angus riffeket és az érces énekdallamokat. Kár, hogy engem auszi kollégáik se hatnak meg. Lalóéknak viszont eléggé teccett. Ünnep (komolyan, ilyen állami izé) lévén alig volt nyitva valami, ezért olcsó sörért zarándokolni kellett időnként. Na jó páleszért is. Volt valami lengyel, vodkának nevezett, de Beher színű és ízű cucc, amivel (megfázástól rettegve) torkunkat ápolgattuk és gyomrunkat melengettük. Kafántos volt. Érdemes lett volna hozni belőle ízelítőt. Na, majd letközelebb!
A éjszaka hosszú volt és biztosan emélkezetes is, csak én nem emlékezem. Már... Vagy már másnap sem? Már nem emlékszem. Egy fontos dolog van, amit még le kell vésnem. Ez a helyi kántor. Na az ám a figura. Petrykék szerint a falu bolondja. A látottak, hallottak alapján szerintünk is. Gyanútlanul üldögéltünk a fűben, még 6-7 körül, hiszen még szinte világos volt, amikor őharcsabajszúsága megérkezett a 160 centijével és szinte szó vagy kérdés nélkül danászni és hozzá tapsolni kezdett a zsoltárokból megszokott kicsit kántálós hanglejtésekkel és elég vicces kappanhanggal. Háááát nehéz volt eldönteni, hogy sírjunk-e vagy nevessünk. Ez azonban őt a legkevésbé sem zavarta. Szépen végigénekelte, ha egyszer elkezdte. Juhúúú!

   A mulatságos éjszaka megsiratta közelgő távoztunkat, hisz csúnyán áztatni kezdett. Egyszercsak lakba és nyugovóra tértünk, hogy reggel korán (nyolc körül) útra kelhessünk. Így is történt. Az út mondhatni eseménytelen 12 órából állt. Csak tankolni és enni álltunk meg. Na és egyszer cseszkózni, hogy hozhassunk haza némi szörprájzt is.
   Reggeli nélkül indultunk, ezért pokolian éhesek voltunk, beugrottunk hát egy mekibe. Az ugye mindenütt egyforma. Meg benne a kaja is. Csak nem mindenhol tudod elmondani az illetékeseknek, hogy mi a szent szart is szeretnél enni. Főleg, ha vega vagy és mindenhez lengyelül van megadva, hogy miből is áll össze. Na itt estem kétségbe, hogy eshetek össze az éhségtől... Aztán mégse. Ilyen lapos, sajtos, lepényke szerűt ettem, amit Kanapkának hívtak. Az íze meg olyan volt, mintha nem lenne íze. Sajtos semmilyen. Azért csak legyűrtem, s a többiek menüjéből származó hasábburgesszal dugaszoltam le és mostam ki ízét(?) a számból. Ilyet se többet. Egy országban se!

   Aztán megszavaztuk, hogy beugrunk vásárfiáért egy gazdaságos hipermarkecbe. Vélvén, hogy biztosan találunk egyet. Sokáig nyoma sem volt... aztán egyszercsak Lajos felkurjantott, hogy Ott egy! S lőn talált is egy kamiont a jól ismert piros-kék felirattal. Ha már nem is az, de odavezethet bennünket. Kövessük! Szólt a jelszó, de nem követtük. Mégis leltünk egy ilyen bótot. Vettünk ezt-azt. Én a legkevesebbet. Pedig találtam szójapástétomokat (5-6 félét), csak a lengyel nyelvismeretem mérsékelt (nulla) volta miatt nem mertem venni belőlük. Nem baj, majd itthon fogadtam meg, de azóta sem jártam honi tecskóban. Sajna nem esik útba. Kerülni (nem kicsit, nagyot!) meg lusta vagyok. Nem kicsit. Nagyon.

   Go home!  Meglestük nappal a lámpafényben gyönyörű tátrai várakat, meghallgattuk valamelyik szlovák rádió alig zenélő, folyton beszélő műsorait, kockára vagy épp nagyon is laposra ültük az altájunkat, Laló egy életre megunta a kormányszorongatást (még jó, hogy nem botkormány...), majd megkönnyebbülten lélegeztünk fel a magyar rockrággyó hagjainak hallatán. Hazaértünk! Na jó, még nem egészen, de már csak negyvenpár kilómetró Bp. és azon belül a saját ágyunk... 20 óra. Ekkorra kerültem haza. Kicsit hullán, de telve élményekkel. Jó volt. Mennénk újra!

   Hamarosan (de tényleg) jön a vasárnapi Metalchampről a beszámoló, és csak aztán, kiskéséssel az azt megelőző két vidéki buli törpénete. ROKK!

4 komment

Címkék: zene kritika utazás rock koncert beszámoló pálinka metal élmény show kaland dalok vastrabant rocknroll

Polak wenger dwa bratanek (1.)

2008.05.06. 08:54 Samu (VT)

   2008.05.03. Skierniewicze, Rock May Festival

   Nagy kalandra vállalkoztunk, a VT történetének eddigi legnagyobbjára. Mindössze 700 km-t  kellett leküzdenünk. Egyes előzetes vélemények szerint ez tizenöt, más, tetszetősebb adatok szerint akár tíz óra alatt volt letudható.
Csütörtökön (05.01.) 23:00-kor kellett volna startolnunk a ZP-től, ahol a Grexes Totya a PUF-al fújta és itatta a népet. Persze nem így alakult. A Grex (verőemberünk másik bandája és társunk a világgámenésben) nem várt meg bennünket. Elindulott. Emiatt az Örsön gyűltünk, majd a Népligetnél összeszedtük patrónusunkat (ő intézte ugyanis a lehetőséget...) Nemes-Nagy Pétert, főblúzert, újságírót, zsűritagot és már mentünk is.

   Kicsit zombi voltam nagyon, mivel aznap estem haza Baracsról, ahol az előző napi szexárdi ballagásosdi és családlátogatósdi miatt tartózkodtam. Persze a hosszú, kínos ücsörgés előszele finoman borzolta az idegeimet. Lajosunk nyomta a pedált, Arnie navigált, mi meg Péterrel igyekeztünk nem elaludni és szóval tartani az elöl ülőket. A szlovák határig zökkenőmentesen elcsalingáztunk, majd a túloldalon találkoztunk blúzer kollégáinkkal, akik kellemesen pálinkagőzbe (finom, selymes szőlő nafta) burkolózva üdvözöltek bennünket. Meg persze kínáltak is. Akinek lehetett tesztelt, ízlelt, értékelt, csettintett a nyelvével. A sofjőr meg irigykedett. Picit(?).
Tűzés bele a Kárpátok s a Tátra rengetegeibe, s a setét éjszakába.

   Ahogy elvesztettük honi mobilszolgáltatóink fennhatóságát, rögvest bejelentkezett előbb a szlovák, majd később a lengyel rendszer. Előbbi közölte velünk, hogy a hívás és az sms díja 140 Ft/perc. Igaz, egy másik sms-ben kedvesen pozsonyi (az ő szóhasználata szerint bratislavai) városnézésre is invitáltak. Ezt most kihagytuk. Már csak a mindössze párszázas kitérő miatt is.
   A sok-sok útkoptatás és folyadékfelgyülemlés levezetésére egy buszmegállóban álltunk meg lazítani és lecsapolni. Dolgunk végeztével Arnie barátunk kedvesen megjegyezte az éppen a bódé előtt járó NNP-nek "Jó ember, ne várja a buszt, szívesen elvisszük!". Ebből is láthatja, aki nem vak, hogy mi milyen rettenetesen kedves és segítőkész emberek vagyunk.
   Kora reggel tájban egy útszakaszon, egy csigázó piros autócska mögött kellett kullognunk, egy kisebb sor belsejében. Amikor az bekanyarodásra szánta el magát, akkor láttuk, hogy a tetején egy nagy L betű állt jelezve, hogy a benne ülő, vezetést mímelő egyén LANULÓ, ahogy valamelyik okos kolléga megfogalmazta. Rögtön megvilágosodtunk!
   Több sokat mondó feliratot is láttam valahol s valamikor a éjben. Az egyik: "Legij kurva". Nem tudom, ez pontosan mit jelent, de azt hallottam, hogy a második szó épp azt, amit magyarul...
A másik: "Kaja". És ez valami bűfészerűre volt kifüggesztve. No komment.
 
   Reggel nyolc körül érkeztünk meg Skierniewiczébe, ahol nyilvánvalóan tekeregtünk egy keveset, hogy megleljük a művelődési középpontot. Egy 5-8 ezer fős kisváros benyomását keltette a település, szűk utcákkal, azokon kóborló, vásárolni igyekvő népekkel. Próbáltuk megtudni tőlük, hogy merre is lehet a kultúrowa házowa, azonban nem jártunk szerencsével. Az egyik utca végén piacot láttunk, melyről meg is állapítottuk: lengyel piac. Derekas, tízórás autóbéli törődöttségünket hülye poénokkal és debil viselkedéssel próbáltuk ellensúlyozni. Többnyire sikerült. A menet közben Béla sebességmániájából kifolyólag folyton elhúzó Grexmobillal a főtéren futottunk össze. Ahol is Totya testvér gyorsan és nagy lendülettel körbepislantotta legnagyobb fát. Mi pedig az istenadta hidegben, az elvileg helyismerettel rendelkező taxisoktól próbáltuk megtudni, hogy hová is kéne mennünk. Sikerült.

   A tett színhelyén rá kellett döbbennünk, hogy az általunk zokon vett hideg ellenére a fesztivál bizony szabadtéri lesz. Legalábbis a színpadépítők munkája erősen erre utalt. Nem különösebben dobódtunk fel a lehetőségtől. Kb. 5-8 fokkal volt hidegebb, mint itthon. Úgy 10-12 fok lehetett a napi csúcs. De nem ám árnyékban! Dél körül, kinn a napon! Mondhatni zima volt egész hétévégén. Meg eső. Sok eső.
Szóval kaptunk egy szobát a művházban, hogy legyen hol dekolnunk, míg megérkezik az illetékes (neve Mirek, mondtam is, hogy Mirekell várni?) tíz körül és elvisz bennünket a szállásra. Erre várva előkerültek a különféle elemózsiák és persze a pálinkás butykos is. Totya vezír, előverázsolt egy egész kenyeret, egy fél oldal szalonnát és némi vereshagymát is. És azzal a felkiáltással, hogy ő prasztország fővárosából származik, mindenkit szépen körbekínált. Én vega bajtársam Zsolt (Grex vox) szendvicsét fogadtam el. Majszolás közben szó esett az útról és navigációról is. Kiderült, hogy Béla szaktársat nem dzsípíesz, hanem cípéesz, azaz a Grex basszer, civilben cipész Feri segítette az útvonaltervezésben. Sírtunk a röhögéstől.

   Rövidesen megjött a beavatott személy és egy másik bácsi, aki beszélt angolul is, így elvezettek bennünket a mindössze kb. 200 méterre lévő Start hotel nevű altatóhelyre, ahol minő meglepetés! rövidesen reggelit is kaptunk. Két- illetve háromágyas szobákat kaptunk, melyek mindegyikében külön volt színvonalas helyhez illően tojlett és zuhanyzda. A hely minőségét mutatja az is, hogy nem csak az ebédlőben, de a portán is egészen jó áron lehett söröt kapni.
   Némi cserebere után kitalátuk, hogy ki melyik szobában lakjon, majd igény, adottság és lehetőség szerint szundítottunk egyet ebéd (15 óra) előtt.



























   16 órától az első, rock napi beállásra volt hivatalos a Grex. Valami hal volt az ebéd petrezselymes krumplival. Ez utóbbiból szemezgettem keveset, aztán elvonultunk meglesni a beállást. Mi is kaptunk Grexes pass-t, így nyugodtan lófrálhattunk pénteken is a bekksztédzsben, sőt kajautálványt (bón) is kaptunk, így a vacsorára sem kellett időt, pénzt, figyelmet fordítanunk. Ezt nevezem zenészbarát szervezésnek és hozzáállásnak!!!
Megvoltak a beállások, a sörbeszerzések többször is és míg a többi banda zajolt a színpadon koncertileg, addig fogyasztottunk és dumálgattunk.



























(Fotó: NNP)

   Na jó, 1-2 dalra mindig előre mentünk, hogy kik is és mit is csinálnak... Arniék voltak a harmadik banda. Én még most hallottam őket először, így vártam, milyen lesz. Érdekesen alakult. Lajost megkérték főfotósnak, így összevissza tekergett, ugrált a színpadon és az előtte lévő sárokban. Ez utóbbiban sikerült elfeküdnie is. Kicsit.
Sajnos Zsolti hangja pár dal után csütörtököt mondott illetve már nem volt hajlandó semmit kinyögni, így Béla vehette át a pacsirta szerepét. Illetve vehette volna. Egy pillanatra az is szóba került, hogy Lalóval fogjuk elkurjongatni az egyik dalt, - hogy melyiket arra sajnos nem emlékszem, - de Péter megelőzött bennünket és kecses, minimum egyedinek nevezhető mozgásával megtámasztva adta el a produkciót. Élmény volt!

   Aztán cimboráltunk. Sokat. Egy részére nem emlékszem, mert nem voltam ott, más részére pedig azért nem mert nem maradt meg. A lényeg, hogy sok ismerősre, barátre tettünk szert már első este. Gondolhatjátok, ha Lalónak sikerült nyelvtudósra innia magát. Szinte jobban beszélt lengyelül meg angolul, mint magyarul. A nagy pajtáskodásba sikerült az egyik srácnak (Petryk) ajándékoznia a Vastrabantos pólóját. Valamikor hajnalban dűlöngéltünk haza. A szálláson még ment az élmény- és eszmecsere, melybe én sikeresen belealudtam. Lévén, hogy viszonylag melegre érvén utolért a hatás, ami addig nem...
Mivel nem a saját ágyamon dőltem el, de abban ébredtem méghozzá levetkőzve, a skacok másnap azzal húztak, hogy ők vetkőztettek és fektettek le. Ezt nem kis szkepszissel fogadtam, már csak a szájuk szegletében bujkáló vigyor miatt is. Meg anyira nem is voltam be... (folyt. köv.)

1 komment

Vízre szálltunk

2008.04.22. 10:35 Samu (VT)

   2008.04.13. Budapest, A38: Nevergreen, Beholder, Vastrabant

   Nem sikerült.
Az volt az eltökélt szándékunk (az enyém biztosan), hogy gót lányokat fogunk táncoltatni a hajó fedélközében (vagy inkább gyomrában?), de sajnos nem sikerült. Itt-ott néha láttam már-már táncszerűnek nevezhető mozdulatbimbócskákat, de szirmaik nem bomlottak fergeteges lépés- és ringáskombinációvá. Egyébként igazi gótlányok sem voltak. Olyan necckesztyűs, erősen sminkelt, édesen szomorkásakra gondolok. Vagy csak én maradtam le szememnek kedves látványukról...?

   Korán, fél 4-re (természetesen délután) kellett érkeznünk, mert egy igazán profi helyen minden bandának külön szaundcsekk, magyarul beállás (nem a piától, egyébtől) vagy hangpróba dukál a minél igényesebb megszólalás, népkiszolgálás jegyében. Talán pár percet késhettünk. Valahogy elég nehézkesen jutottunk le a hajó mellé a partra. És a parkolási lehetőség se túl sok, de megoldottuk. Nem maradtunk le semmiről. Becucc, felcucc, bemikrofon, éhenhal (meggymárka és bónti ellenére), beáll, faszán szól, mindent hall, elragadtatott.
Király volt, hogy volt hely a színpadon. A cuccok felvitele után is. És minden rendesen megszólalt, de semmi nem nyomott el semmit. Arnie le volt nyűgözve, hogy mindent hall (vokálokat is) és érti is az éneket. És mindőnknek ugyanilyen faszaságban volt része. Élmény. Nagy élmény.

   A Beholderes kollégák is a mi motyónkon pirították (dobon a Nevergreen is), így közreműködtünk kicsit cuccaink megismerésében, beállításában. Legalábbis Laló meg én. Arni és Dávid ezalatt gyorsan elszivárgott. Aztán, mikor magára hagytam Lacit (Beholder bőgős) a motyóval, azt kellett tapasztalnom, hogy Laló és Milu is eltűnt. Otthagytak szó nélkül, mint eb a szaharát. Én meg erősen néztem ki a fejemből, hogy akkor mit és hol is kellene a buta arcomba tömnöm, hogy ne szakadjon szét az üresen tátongó gyomrom. A környék ismeretének hiányában, a várható vasárnapi nihilből kiindulva nem mentem sehová. Újabb MM - Bónti kombinációval próbáltam túlélni.
Debrecen HC hősei zúztak a deszkákon, mikor az egyik meredek létrácskán két láb, majd három hatalmas pizzás doboz, végül egy giga bukósisak ereszkedett le. Buksis ficak kereste a kaja megrendelőit, akikről hamar kiderült, hogy valószínűleg nem a személyzet tagjai. Mivel hiába hívogatta a megadott számot, én éppen beálló kollégáinkra adtam tippemet, mint később kiderült nem ok nélkül. Kisvártatva odajött hozzám Laci, nem tudva, sírjon-e vagy nevessen miközben elmesélte, hogy csapata (zenekar + haverok) rendelte a megapizzákat, melyek szerényen, szolidan 22 ezer Ft-ba kerültek.
Kicsit leesett az arcom, mikor meghallottam. Három darab kb. 45 centis lepényről van szó, ami általában 2500 körül szokott bekerülni. Aztán kiderült, hogy a skacok igen lelkesen, minden mehet rá felkiáltással "ezerfeltétes" cuccokat rendeltek. Így, ha a feltétenkénti 4-500 Ft-os árat nézzük, már nem is oly döbbenetes a 22 ezer... de nem is kellemetes!
Persze első nekibuzdulásra egy pizzát is nehezen sikerült megenni nyolcuknak még vendégművész bevonásával is. Súlyos, vastag, bőségesen megrakott tésztákat majszolhattak.
Hazaútra is maradt, talán egy egész... vagy több...

   Széles és gyönyörűséges pálinkaválaszték van a hajó gyomrában. Úgy döntöttem, hogy a szőlősből muszáj átültetnem az enyémbe is. De, mivel elég kevés kosztot volt alkalmam magamba be, gondoltam, majd csak kezdés előtt, hogy mégse döntsön fel a nektár.
Jól döntöttem, érdemes volt. Fínomságos, kellemetes, simulékony nafta szaladt le remegő gigámon. Hasonló serrel kísérgettem le, magamat meg hirtelen fel, a padra, mert indult a só. Azt meg ugye nélkülem mégsem lehet!!!
Jó nagy volt a színpad. Már-már túl nagy is. Legalábbis kábeli zűrzavarom hosszához képest. Beizegtem, amit lehet, sajna valahogy a dobemelvényen feszengést kihagytam. Pedig az elején annyira terveztem... Igaz, nem volt túl magos az emelvény, de még így is nőhettem volna egy fejnyit a közösség szemében.
Nyomtuk ahogy tudtuk, Arnie feszesen, Dávid süvöltve, Laló a szokásos ringóságaival, én meg lépten-nyomon, mindig másképp. Gergő, a színpadi keverőmester szerint pávör az volt benne az tuti!
Igyekeztünk a népet intenzív testmozgásra ösztökélni, táncra invitálni, de csak a színpad csapott át időnként félőrült dervisek honába, a danszplacc szinte mozdulatlan maradt.
Na jó. Voltak lágyan bólogató fejek, ritmust verő lábak, egy-két a szövegeket különböző vehemenciával velünk szavaló száj, de igazi, fergeteges porrúgásra senki nem ragadtatta magát. Legalábbis ott lent. Instant rockot nyomtunk 20:00-tól kb. 45 percben és kb. 12 dalban. Bemutatva az első lemez anyagának nagyobb részét ízelítőt adtunk a majdan következő remekműből is.
A zaj és a pakolás végén dedikálnunk is kellett. Jó volt látni hozzá az elégedett arcokat. Lassan, de már szokjuk az érzést, úgyhogy bátran hozzátok a CD-ket máskor is!

   Ahogy lelomoltunk, lemásztunk vegyülni, dumcsizni és belesasoltunk kicsit a debreceni bajtársak műsorába is. Bár úgy tűnt, hogy a jelenlévők nem voltak túlságosan nyitottak a zenéjükre rendesen odatették a srácok. Haraptak ahogy bírtak. Pár dal után a színpad mögötti pult kedvezményes kínálatából szemezgettünk újra s mélyültünk nagy nevetésekbe és beszélgetésekbe. Például arról sikerült vitába bonyolódnunk, hogy ki szerint mennyire fontos a szövegek formája, a rím, a prozódia, szóval a külcsín. Én szeretem, ha minél inkább a tökéleteshez közelít a dolog. Ez persze nem könnyű. A többiek szinte kivétel nélkül azon voltak, hogy az a fontosabb, hogy tartalmilag 100%-os legyen, hogy meglegyen benne a szükséges plusz. Szerintem meg, ahogy a régi reklám is mondja: tartalomhoz a forma. A megfelelő forma domboríthatja ki a téma lényeges elemeit. A sánta rímek erősen csorbítják a szöveg esztétikai értékét és akár a tartalomról is elterelhetik a figyelmet. Aszonták, hogy nem eltések hallgatnak bennünket. Nem csak... de is! Ja és úgy vélem, hogy szépet, okosat, vicceset rím és egyéb nélkül szinte bárki tud mondani. (Néha még én is!) A megfelelő alakzatba rendezés lehet a kihívás. És számomra cél is.
Persze hamar új témát találtunk és röhögtünk tovább. Pl. azon, hogy kin milyen jól áll Laló vörös parókás viking sisakja. Csinosságunk momentumait meg is örökítettük. Egyszer talán eljut majd belőlük hozzámhoz is, meg talán a majdan megújuló honlapra is kerülnek majd fel mindenféle pikcsörök.

   Eme kedves, vidám és olykor hasznos csevejünk miatt a Nevergreenből szinte semmit nem láttam. Mindössze két nótára ültem ki a színpad mögé. Szerencsémre két régebbi dalba sikerült belefülelnem. Ezeket még jól ismerem és kedvelem is. Hátulról a hangzás nem volt az igazi, kiváltképp az ének tűnt halknak, de gondolom, a túloldalon, a fizetővendégeknek nem volt ilyen problémájuk. Nagy tombolásra mégsem ragadtatták magukat, de legalább felzárkóztak a sztédzs közelébe és jól láthatóan élvezték Bobék őrlését.
Sajnos a mulatság végét nem várhattam meg, jó kispolgárhoz méltón dolgoztam másnap (hétfő) és emiatt utolsó metró komplexusom (vagy fóbiám, nemtom) lett és elrobogtam, pedig még lett volna kivel és mit megbeszélnem... Talán legközelebb.

   Jó muri volt. Úgy tűnik, hogy május 18-án a Metalchamp mezőnyében visszatérünk a hajóra. Tőlünk lehet jegyet igényleni és máris jöhettek szavazni. Természetesen csak ránk! Kalandra fel!

10 komment

Címkék: zene rock koncert beszámoló pálinka metal a38 élmény show kaland hajó vastrabant lemezbemutató rocknroll

Lemondások és bemondások

2008.04.14. 22:05 Samu (VT)

   Valahol ott kezdeném, ahol legutóbb abbafejeztem. Nem lett két buláj, két végén égetett gyertya a hétvégén. A maglódi buli elmaradott. A tulaj megunta a hangoskodást, így a szervezők új helyet keresnek, tehát vándorbot, útilapu meg ilyesmi. Elvileg valahol, valamikor pótoljuk majd a bíthiányt. De konkrétum egyelőre csak az elvileg...

   Kicsit (vagy inkább k..ra) bosszant, hogy tavasszal (2 hét alatt) már a harmadik koncert csúszik ki a talpunk alól. Kezdődött a győri megbetegedőssel. Aztán jött a maglódi ez a hely nem az a hely, ahol ti rokkolni fogtok szituval és most itt a legújabb, a komlói sztornó. Fogadjunk, nem találjátok ki, hogy oda miért nem mehetünk! Elmondom. A környék, (információim szerint) elsősorban nyugdíjas lakói feljelentősdit játszottak a szórakozó hellyel. Úgy is mondhatnám, hogy szórakoztak vele. Ahelyett, hogy benne tették volna. Állítólag igazi ügy nem lett a túláradó jóindulattól vezérelve elkövetett izgágaságból, már csak azért sem mert a önkorm és a rend őrei is valamilyen szinten a pub(?) pártját fogták, hogy kultúra, meg ifjúság szórakoztatása és a többi, mégis két hónap csend és szórakozástól való megfoszttatás lett a rockkedvelő (vagy csak tűrő) vállalkozó és a mulatni vágyó ifjak jussa. Gratulálunk.

   Valami jobb, valami vidámabb:
Pénteken az 5-ös csatornán (ez egy TV) promóztuk új klipünket és vasárnapi (második hivatalosnak tekinthető) lemezmegmutatásunkat. Fél 4-kor kellett volna találkoznom Lalóval. Persze késett. Nem keveset. Én meg izgatottan vártam merthogy elvileg őt udta, hogy kit kell keresni, meg ő hozta a DVD-t, melyről a klip mendegélt volna... 15:20-kor (abban egyeztünk meg, hogy ő vár rám eddig) úgy döntöttem, nem várok tovább és bemasíroztam. Kézről kézre (majdhogynem szájról szájra) jártam az épületben, míg eljutottam a bájos szerkesztőig, Melindáig, aki közölte, rövidesen sminkelhetek. Ezt önkényesen a profizmus apró előszelének tulajdonítottam. Nagyon fiatal és segítőkész stáb szaladozott mindenfelé a folyosón a különböző szobák, irodák között. Nem túl hamar (egy icce tea és egy pissss után) sor került arcom fénytelenítésére. Kértem a szintén dekoratív sminkes hölgyeményt, hogy lehetőség szerint angyalkásra vagy királylányosra kenjen, de azt mondta, hogy csak pillangósat tud. Mondtam, ha a góré (Laló) is bevállalja, akkor részemről OK.
Kicsivel négy előtt befutott a nevezett bossz, két örökmozgó csemetéjével együtt. A csajok meglepetésemre igen szótlannak és sótlannak bizonyultak rövid ideig, de ez nem tarthatott tovább 10 percnél és két emeletnél. A stúdió előtti folyosón már beindult az élet: Julcsi nekifutásból, két lépcsőfoknyival magasabbról ugrott a hátamra. És persze lógtak a korláton valamint a tűzlétrán is. Ez az oldaluk már ismerősebb volt. Imádnivalóak.

   Meglepetésemre (ez is mutatja, hogy szokásomtól eltérően milyen felkészülten érkeztem) nem rock műsort vettünk fel, hanem élő matiné volt Délutáni műszak címmel, melyben Pflum Orsi volt a kérdező, műsörvezető. Korábban a képernyőn keresztül látva is szimpatikusnak tartottam, de várakozásaimat felülmúlóan kedves, bájos és érdeklődő volt. És persze csinos, de ez gondolom, senkinek nem volt titok eddig sem. Szerintem jó kis műsort hoztunk össze. Főleg, hogy láthatóan vette (a stáb is) a humorunkat is. Ha lehet visszamegyünk. Akár csak csevegni is, de koncertet, új klipet beharangozni is. Két klipbejátszással, reklámblokkal valamivel több, mint fél órát tölthettünk az éterben. Jó volt szabadon szállni a szélben! Köszönjük.

3 komment

Címkék: zene tv rock beszámoló metal élmény show elmarad vastrabant rocknroll

Győr legyűretett

2008.03.31. 08:59 Samu (VT)

   2008.03.29. Győr, No Stress: Fürgerókalábak, Doghitters, Vastrabant

   Előzmény. Háromnegyed négykor kajabátortársam síri hangon hívott, hogy ugyan át tudnék-e vállalni 1-2 nótát énekileg, mert hogy ugye ő éppen hangvesztéssel küzd... Mondtam, talán a Nagyszínpadot...

   Négy után egy kicsivel a szokásos, lendületes módon indultam otthonról. A hivatalos randi előtt találkoztunk Lalóval a próbateremben, a ládám kivizsgálása végett. Zizeg, susog, mittoménmicsinál szegény, de nem szeretem az tuti. Szal nyomultam tömközzel, mint rendesen s már majdnem ott jártam, ahol le kell a villanyról, amikor zenekarunk szíve, a lüktetőember távbeszélőn jelezte 38 fokos láza és végtagfájdalmai jelenlétét s a gondolatot, hogy így talán nem kellene ugrálnia. Tájékoztattam, hogy helyzete véleményem szerint is csak rosszabb lehet az est leszálltával, a döntést (meri vagy nem meri) azonban neki kell meghoznia. Visszahívást ígért.
Éppen leestem a tramról, máris rezgett a zsebmacera. Megszületett a döntés: marad az ágyban heverés. A "jó" hírről gyorsan tájékoztattam Fürge Balu-t, hogy legyen idejük megemészteni a szituáció ilyeténképpen történő alakulását. A párbeszéd valahogy így zajlott:

  - Háj.
  - Szega.
  - Rossz hírem van.
  - Na, mongyad!
  - Meghalt a dobosunk.
  - A miénk is! Akkor most mi legyen?
  - Temessük el őket.
  - Komolyra fordítva a szót, tényleg, mi a helyzet?
  - Az van, hogy dögrováson van a doboló. 38-as láz, végtagfájás meg ilyesmi. Azt állítja, hogy még a bőre is fáj. Úgyhogy nem megyünk ma sehova.
  - Oké, első az egészség. Jobbulást neki. A pótlást (buli) meg majd megbeszéljük.
  - Oksa, köszi, átadom. Jó mulatást nektek!
  - Pá.
  - Pá.

   Gyorsan, szolidárisan megtárgyaltuk. Jött Laló (akit a kapuban vártam), csinált gyorsan két pólót. Egy Vastrabantosat és egy gitárosat. Ezalatt én szétszereltem a ládát. Leteszteltem a kapott instrukciók szerint és semmilyen porblémát nem leltem. Se zaj, se sérülés, se semmi. Nem is tudom, hogy ez jó hír-e. Vissza összeraktam (vagy összevissza?) a cucc, majd oszlásnak indultunk megelégelve egymást és a hideget.
A sofőr kivitt a kapuig, ahol azzal búcsúzott, hogy megy ő is ágynak esni. Mentem én is. Haza. Pedig úgy hiányzik már egy jó kis őrület. Elég rég volt legutóbb és 04.11-ig is sokat kell még várni. De akkor majd! Két buli egy hétvégén. (Ez nálunk egyelőre még ritka.) Vajon ezt nevezik a gyertya két(7)végéről történő égetésének?

8 komment

Címkék: zene beteg rock koncert beszámoló metal élmény show elmarad vastrabant fürgerókalábak dobos rocknroll

Bár tangó nélkül

2008.03.07. 15:05 Samu (VT)

   2008.03.05. Bp., Trafó Bár Tangó: AltF4, Vastrabant

   A Trafóba voltunk hivatalosak e kellemesen(?) hűvös szerdai napon. Mivel az AltF4 4/5-ével egy gyárban melózom, a visszajelzések alapján úgy tűnt, hogy a céges dupla koncert fokozottan érdekelni fogja a mélyen tisztelt kollégák egy csoportját.
Húsz órára kellett megjelennünk az intézményben, ahol korábban én még sose nem se, ami talán szégyen, de nem túl meglepő, lévén, hogy a Trafó nem kedvenc műfajaim, a rock/metal templomaként híresült el. A metróaluljáróban tekeregtem, amikor is Hipertücsök basszer kollégával (Honey Mustang) és kedvesével futtam össze, akik segítettek meglelni a sok föld alól kivezető lyuk közül a megfelelőt, hogy a lehető legegyszerűbben juthassak oda, ahova szeretnék.
A Trafót könnyen meg, ott be, benn bácsinak üdv, aki lesziáz, kérdezem, koncert hol, ő nagyszerűen felismerve a helyzet mondja, á zenész!, itt le, egyenesen, a végén ott lesz. Ott volt. Már Arnie és Dávid is. Na meg az F4 legénység is. Utóbbiak félrehúzódva, idogálva. Enyéim szerelgettek, cuccom leraktam, kollégákhoz mentem terepfelmérni, ismerkedni. Ott ragadtam. Közben akadt némi félre- vagy egyet nem értés a zenekarok fogyasztása körül melyet egy gyors telefonnal sikerült eloszlatni. Nem úgy a népet, mely lassan gyűlt, az idő meg gyorsan szaladt, így azt vettem észre, hogy máris beállás van. Na nem a szesztől és nem nekünk.
   Szaundcsekk alatt nem akart az igazi lenni a kilépésgomkombinációs zenekar megszólalása, de élesben rokkolás közben már szerencsére sokkal tisztább és érthetőbb lett az ének. Ezzel együtt is tartottam tőle, hogy kissé zúzósabb őrületünk teljesen el fogja mosni fontos és karakteres szövegvilágunkat, feledhetetlen élménytől fosztva meg így a megjelenteket.
Kezdésre befutott sok kedves munkatárs, ismerős és érdeklődő, így volt kivel és kinek nyomni a bíttet. Dávidunk baráti köre is tiszteletét tette, akik véleményéről egyelőre még nincs információm, de billegésükből, ringásukból és mosolyaikból arra következtetek...

   A AltF4 odatette. A weben hallott felvételeken számomra kicsit erőtlennek tűnő muzsikájuk élőben sokkal hatásosabbnak és energikusabbnak bizonyult és Tomi szólói is elég faszántosak voltak. A végére kicsit basszuralmú lett a hangzásuk, de a nagyérdeműt ez a legkevésbé sem zavarta abban, hogy jól érezze magát. Én ugyan még nem bánnék némi plusz színpadi aktivitást (tudom, ez helyfüggő is, mégis ez a rögeszmém), de egyébként...!

   Eljött a mi időnk. Igyekeztünk minél előbb húrtépésbe kezdeni, hogy maradásra bírjuk a hétköznap és a késői kezdés (féléfél) miatt fészkelődőket. Fülsértő kezdésünk és első pár dalunk talán némiképp redukálta a közönség létszámát, de az ottmaradottak többsége tevőlegesen is kivette részét a műsor élvezetéből. Táncos-fejrázós-együtténeklős előadás volt. Szeretjük. Látni, hogy más is szereti. Volt ráadás, vidámság, gratulációk, gyors színpadbontás, vegyülés és újabb gratulációk. Meg egy bácsi, akinek záróramániája volt s ezt az egy szót ismételgetve járt körbe. Láthatóan gyér hatásfokkal.
Kicsit még tárgyaltam Tomikával némi vajdasági fellépegetésről, miközben a VT-s társak leléptek, majd Norb barátom - aki öregbedésem alkalmából jófajta háztáji nektárral lepett meg, melynek még mindig csak illatanyagait ösmerem - hazaszállítmányozott két bájos hölggyel egyetemben.
Aztán szpatty. Ahogy a művelt angol mondaná. Majd másnap meló némiképp kómás fejjel... Fejjel?

4 komment

Címkék: zene rock koncert beszámoló metal élmény show alter vastrabant rocknroll

Képes képtelenség

2008.02.29. 22:17 Samu (VT)

Adásszünetünket csak igen rövid időre szakítjuk meg. Kérjük, kattintson a Play gombra, majd a kisfilm végén a Replay gombra, hogy soha véget nem érő élvezetben legyen része.



Köszönjük!

9 komment

Címkék: zene rock hír izé metal klip vastrabant rocknroll

Hazafutás - Rockfassang Ózdon

2008.02.24. 19:57 Samu (VT)

    2008.02.23. Ózd, Civil Ház: Panzer Division, Morass, Bódi Rock Band

    A Bódi Rock Band meghívására látogattunk kettőnk (Lala meg én) szülővárosába, hogy leellenőrizzük a híreket mik szerint sokan kíváncsiak a mi fura fém járművünk keltette zajokra. Koccanás elvileg ezerhétszáz órakor a presszó kútnál, ahová a bkv kivételesen hatékony működése miatt mínusz tízzel érkeztem. A viszonylag kellemes idő miatt a platzról szemléltem a kút és az aranyíves amcsi gyorsétterem látogatóit. Hááát, vannak érdekes figurák, de inkább hagyjuk. Biztos nekik is megvolt a véleményük rólam. :)
Ahogy lelkesen tekintgettem egy frissen nyírt Milka közeledett lájtos bekem séróval a buksiján. Kiderült nemrég beszélt a főnökkel (Laló) és úgy vélte, hogy még el sem indultak otthonról. Emiatt hirtelen felindulásból bevettük magunkat presszóba és gigánk sörrel történő locsolására vetemedtünk. Nem kellett azonban sokat kortyolgatnunk, ahogy leültünk, szinte rögvest felbukkant a várva várt... Felcihelődtünk és kikászálódtunk "Lalóné" Barbró szép, neki új totojájához, melyben és melyen nemrég szerzett jogsiját kívánta utaztatásunk ürügyén gyakorlatoztatni. Na jó, nem a pesti törtetők között, csak a pályán ahol lazán lehet száguldozni.

    Elindultunk végre. A városi szlalomozást, meg Gyöngyöstől a Mátra, majd a Bükk szerpentinjeit Laló uralta, de a pályán Barbró nyomhatta a gázt. Mentünk is ezerrel, ahogy kell. Egyszercsak egy szép fehér kisbusz fara került eszményi közelségbe. Bájos sofőrünk meg is kérdezte:
 - Ezt most kikerüljem?
 - Gyöngyösig tolhatod is - érkezett a válasz. Persze nem toltuk.
Ahogy besötétedett, hölgyünk nehezményezte a világítás szegényességét, Laló pedig a műszerfal közepén lévő kis zöld tv-t ajánlotta támpontnak, melynek segítségével a sáv közepére lehet kalibrálni a járművet. A csíkok úgyis világítanak... Valahogy a gázolások és egyéb balesetek "kellemes" témájánál lyukadtunk ki, mely során kiderült, hogy Milu valamely igen éles eszű haverja egy család kollektív, nem kimondottan önkéntes örök vadászmezőkre történő költözését a családfa legallyazásának nevezi. Kedves.
Pályáról le, Gyöngyösre be, sofőrcsere. Detkre (gyk. ez egy település neve) beérve Lajosunk bölcsen kifejti, hogy ha ő ott diszkót nyitna, az csakis a Detken Dance nevet kaphatná. Aztán beértünk Arniefalvára, melyet Milka egyszerűen csak Krishnánának becézett. Itt a koraesti setétben megcsodáltuk a vármaradványokat. Világosban, közelebbről biztos még jobban mutatnak. Talán egyszer megcsodáljuk.

    Némi kitérő - Milán kisöccse, a kis 190 cm-es Márkó begyűjtése - után lassan befutottunk Ózdra, ahol korábbi infóimmal szemben VMK helyett Civil Ház felirat fogadott a tett színhelyén. Már kívülről is gyanús volt az épület, de bévül döbbentem rá igazán, hogy boldogult lánykoromban Argó nevű alter csapatommal már zajoltam ott egyszer. Belépve sok ifjú (10 év alatti) rock/metal pólós titánt láttunk, akik szerencsére később sem választották a korai alvást a koncertek helyett, így elmondhatjuk magunkról, hogy részt vettünk a jövő nemzedékének kulturális nevelésében.
A nép csak lassan, de azért szivárgott. A viszonylag korán, húsz óra körül kezdő, thrashes, Moby Dickes muzsikát nyomó Panzer Division végére azért viszonylag szép számmal összegyűltek a zenekedvelők, így a Morass modern rockjára már gyakorta támadt lendületes lökdösődés az első sorokban.

    Ezen az estén újra trióban kellett meghódítanunk a nagyérdeműt, mivel Dávidunk felturbózott családi izgalmi állapotok és intenzív vértolulás miatt, sajnos nem tarthatott velünk. Fölöttébb kellemetlen. Főleg, hogy régen nem gyakoroltuk háromfősre a műsort... De azért nem ijedtünk meg a saját árnyékunktól (szerencsére mögénk vetült, így nem is láttuk), hanem bátran belecsaptunk a lecsóba. A nép először meglepődött kismiegymásos, összevisszának ható muzsikánkon, de ahogy beljebb keveredtünk a rokkendroll dzsungelébe egyre jobban élvezték az előadást, sikolyokkal, tapsolattal és persze intenzív testmozgással köszönték meg a talpalávaló szolgáltatását. Bájos ifjú lányok rúgták elöl a port s emelték villázva apró kacsóikat a deszkák magasában hasonlóképp vitalizáló pesti sztárzenekar felé. De nehogy azt higgye ám bárki is, hogy eztetet mi találtuk ki magunkra! A főszervező Bódi Peti mutatott így be egy kollégának az est folyamán. Igazán kedves tőle, de a jellemzés egyik fele sem igaz. Mert ugye sem sztárok - reméljük, hogy csak egyelőre ;) - nem vagyunk, sem pestiek. Igaz, hogy mind ott lakunk, de az ugye nem ugyanaz...

    A közönség lelkes, a buli jó, a lendület kitart a klasszikus rock/metalt toló Bódi Rock Band alatt is, megy a táncos mulatság. Némi ismerkedés, barátkozás és gratulációfogadás után sajnos szokásunkhoz híven viszonylag korán távozunk, ezúttal indokkal. Hazafelé ugyanis beugrunk a Schőn családhoz, megenni a fantasztikus sütik egy részét, egyesek kortyolni egy kis bort is, és legfőképpen felvenni Miluéknak egy adag elemózsiát, mely jól jön majd a hűvös Pesti lakban.

    Fura mód arra kellett rájönnöm, hogy a visszautak részletezése ismeretlen okból, de mindig rövidebbre sikerül, olykor szinte teljesen el is marad. Nos most valamelyest ezt is tudom magyarázni, ugyanis úgy alakult, hogy sütivel megtömött pocakom miatt elnyomott a hátulsó részen lévő ülésen a buzgalom, s az út egy részét bizony átaludtam. A második felében azonban viszonylag hangosan és aktívan vettem ki részem a társalgásból, talán így próbálván behozni az alvás okozta lemaradásomat. Tudom, hogy ekkor is elhangzottak vicces és komoly dolgok is de ezekre sajnos nem emlékszem... Illetve van egy aranyköpés, ami eszembe jutott, ez pedig a törköly pálinkás fokhagymás szájvíz, mely ismeretlen időben és szájból hangzott el a gépjármű belsejében.
Persze aztán vagy közben haza, ahol némi alvás és némi másnapi fejfájás is várt. De lesz ez még így se!

2 komment

Címkék: zene utazás rock koncert énekes beszámoló metal élmény show vastrabant rocknroll

süti beállítások módosítása