HTML

Regék a Vastrabant vándorlásiról és zajzásiról

2007. október 13-ra virradó éjjel, Kecskemétről hazafelé, kisbuszbéli álomból riadva, némi alkoholos túlfűtöttségtől hajtott enyhe, de legalább hangos szófosásba gabalyodva az a gyönyörű gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy blogot írok zenekarom, a Vastrabant (VT) hányattatásairól. Hátha lesz, aki elolvassa.
2007.11.15-én beindult a Vastrabantról írták rovat. A legújabb linkeket majd jól kipirosozom! :)

Pince a föld felett - hangulat a sírban (LAU)

2011.05.24. 13:52 Samu (VT)

   2011. május 5. Budapest, Roham Pince-Bár stb. - All Rights Reserved, Never Die, Romania, Vastrabant

   Érdekes dolog ez az erősen megkésve történő élménybeszámolás. Mert ugye hát emlékszik is az ember, meg nem is. Azaz a képek kicsit homályossá, a kontrasztok elmosódottá, a benyomások tompábbá válnak, az érzések elhalványulni látszanak.Ez utóbbi most talán nem is akkora baj. Nem mintha ott és akkor túltöltődtem volna, de nem sok híja volt. És ha Zoliékkal nem mulatok később olyan jól, lehet, hogy jobban rá is pörgök az élményre. Szerencsére nem tettem.
   Én csaknem az utolsó pillanatig úgy tudtam, hogy a Roham Pincében játszunk, aztán mikor megérkeztem, az épület előtt ácsorgó Laló közölte, hogy a pince bezárt, ezért a földszinten lesz a buli. Ami akár hidegen is hagyhatott volna, de egy lakóház tövében megtartott koncert mindig felvet kérdéseket. Mármint azt illetően, hogy sikerül-e minden bandának lejátszania a műsorát, vagy hívatlan vendégek teszik majd tiszteletüket kéretlenül, keresetlen szavakat hangoztatva...
Mint érkezésemkor pillanatok alatt kiderült, bárhogy igyekeztem is (na jó, nem erőltettem túl magam), megint nem sikerült utoljára érkeznem. Én voltam a második. Hamarost befutott Dávid, őriztük még kicsit Laló autóját (kb. huszonperc volt még a fizetésköteles parkolásból és messze volt a pénznyelő droid, meg egyébként is...) majd serivásra adtuk (volna) a fejünket. Elsőre szimpatikusnak, de jobban megnézve egyes elemeiben kicsit csicsásnak találtam a helyet. A "személyzet" szimpatikus volt, a pult nyitásának kései időpontja viszont már kevésbé. A kezdés, ahogy kell, csúszott, a jó hír a dologban az volt, hogy harmadik fellépőből másodikká léptünk elő az eredeti második kérésére.

   Az estet a Never Die nyitotta, punkos, trióban előadott psyhobillys muzsikájuk szerintem inkább a punkhoz állt közelebb, de időnként elég rock'n'roller témákat is elővezettek. Nem kifejezetten az én zeném, de a mérsékelt létszámban jelenlévők java része láthatóan élvezte az előadásukat. A bőgős arcfestésével próbált kis pluszt is hozzá tenni a produkcióhoz, de ez szerintem akkor lehetne ütős, ha mind viselnének valami ábrát, maszkot, ilyesmit. Az tagadhatatlan, hogy így is feltűnő és emlékezetes a dolog.
   Ezt követően mi próbáltuk megmutatni magunkat és a zenénket a népeknek, de minden idők egyik vagy talán az abszolút legérdektelenebb közönségébe sikerült belebotlanunk. Jól toltuk. Kifejezetten jól. És nem csak ahhoz képest, hogy milyen keveset készültünk a bulira. Önmagunkhoz képest is. És a feltételek is adottak voltak ahhoz is, hogy jól játsszunk és ahhoz is, hogy élvezhető legyen, amit csinálunk. Ugyanis mind a színpad, mind a terem egészen jól szólt, pedig tartottam a viszonylag csupasz falaktól és a jelentős belmagasságtól. Ha finoman fogalmazok, akkor azt írom, hogy dalaink csekély érdeklődést váltottak ki az emberekből - bizonyos aspektusból szemlélve érthetően, hisz a többi bandáétól eléggé eltérő stílusú, felépítésű és szerkezetű zenét tolunk. A látvány azonban elég lelombozó volt. Egyre ürült a terem és a gyér taps is egyre gyérebb lett. Úgy a harmadik-negyedik dal végére már egyetlen ember maradt, aki tenyereit összeverve mutatta ki tetszését, adott hangot tiszteletének. És ez így ment végig. Az egészen hamar eljövő végig. Nem akartuk ugyanis nagyon untatni a közönséget, nem akartuk elvenni a kedvüket a további jelenléttől, az előadó ugyanis nem arra való. Mi sem.
Kicsit lelombozva, de udvariasan elbúcsúztunk és átadtuk a helyet a következő csapatnak, hátha nekik nagyobb sikerült lesz. Kicsit morogtunk még és régről fakadó értetlenséggel álltunk a történtek előtt, vagy inkább mögött. Miért nem érdeklődik a közönség a kedvencén/haverjain kívül az est többi bandája iránt is...? És ha már benn marad, miért kell látványosan, jól (nem)hallhatóan jelezni a színpad felé, hogy mi a helyzet. Végül is értem én. Ez a legkulturáltabb, legdisztingváltabb kifejezése a nemtetszésnek, talán az unalomnak is... Ehh, mindegy! Illetve marhára nem, de ez van.
Ha legalább xarok lennénk...

   A közepesen hosszú átszerelés és szünet alatt befutottak a már említett Zoliék, akik ránk lettek volna kíváncsiak, csak máshol áztatták nyelőcsöveiket, és a rockkoncerteken megszokott késésekből indultak ki, így akkorra sikerült befutniuk, mikor már mindent lepakolva üldögéltünk. Azt nem kalkulálhatták be, hogy előrébb lépünk a ranglistán. Pedig ők hárman csaknem megduplázhatták volna a bennünket végigülők létszámát...

   Az All Rights Reserved kicsit nehezen indult be. Ahhoz képest, hogy mennyire jól énekelte Koxy a beállás alatt a retro cuccokat egyedül, a zenével már kellett kis idő mire sikerült az elején nem ritka melléénekléseket kisimítania. Aztán azonban... ment a túrás veszettül. Punkos elánnal tolták a retrónál is retróbb dalok felpörgetett változatait. Volt Madonna (La Isla Bonita), Elvis (HOund Dog), Stones (Paint It Black) és Johnny Cash (Folsom Prison, Ring Of Fire) is. Keccso, amilyen konszolidáltan néz ki a honlapjukon, annyira állat a színpadon. Balkézre fogott gitárjával, térdben rogyasztott terpeszével és  mozgásával (mely időnként olyan mintha erősebb áram rázná) jelentősen hozzájárult a közönség beindításához. Persze, az sem volt elhanyagolható, hogy a színpadról lelépve is nyomta a rakkendrollt, táncoltatta a csajokat... Partyzene pánkenrollosan.

   A Romaniat és általuk minimal rocknak titulált zenéjüket bármennyire szerettem volna is, nem sikerült megvárnom. Kicsit hosszúra nyúlt az átszerelésük és az azt követő szünet. Kb. a nulladik hangjaik alatt le kellett lépnem, hogy az első éjszakain rajta legyek én is. Pár nap múlva Zoli beszámolt róluk pár szóban és röviden úgy foglalta össze, hogy nem sikerült átugraniuk az ARR által felrakott lécet. Talán legközelebb...

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vastrabanttolas.blog.hu/api/trackback/id/tr802928715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása